DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Magyar Képviselő Úr! Ön azokat a kérdéseket, amelyeket most itt megfogalmazott, az elmúlt két és fél hónapban majdnem minden parlamenti ülésen föltette (Közbeszólások a Jobbik soraiból.), vagy a földforgalmi törvény vitája során. A különbség az volt, hogy akkor nem volt tévéközvetítés, és nem tudta elmondani, most pedig van, és azért kívánja ismételten (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) felsorolni azokat a kérdéseket.

Ön és a frakciótársai valóban az elmúlt két hónapban minden hétfőn ugyanazokat a kérdéseket és véleményeket megfogalmazzák, de - mint ahogy korábban sem - most sem mondott semmi újat, képviselőtársam. Ugyanazt hajtogatja itt a parlamentben (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Választ! - Az elnök csenget.), semmilyen konkrétumot nem mondott el, most pedig arra hivatkozik, hogy a kormány enged a külső és belső spekulánsoknak, és ezeknek játssza át a földet.

Képviselő úr, én a kormány nevében visszautasítom az ön ilyen jellegű vádjait, mert ez hazugság, amit ön mondott. Az elmúlt húsz évben egyetlen kormány, egyetlen politikai párt - beleértve a Jobbikot - sem tett annyit a magyar föld védelmében, mint a jelenlegi kormány. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! - Moraj a Jobbik soraiban.) Képviselő úr, önök hangzatos érveket mondanak el a parlamentben, de konkrétumot még soha nem fogalmaztak meg, sem a vita során, sem pedig a hozzászólásaik során. (Közbeszólások a Jobbik soraiból, köztük Novák Előd: A módosító javaslataink micsodák?)

Forrás: parlament.hu