DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár sok minden elhangzott előttem a hajléktalanság kérdésével kapcsolatosan, nemcsak erről szól a törvényjavaslat, vannak olyan pontjai - erre ki fogok térni, itt főleg az építményre gondolok -, amelyek, bár értem én a törvényalkotó szándékát, hogy hogy függhet össze a hajléktalanság kérdésével, de felvethetnek egyéb problémákat is. Erre egyébként majd módosító javaslatokat terjesztünk be.
Ahogy Vágó Sebestyén képviselőtársam elmondta és nagyon helyesen hangsúlyozta, nem lehet egy homogén csoportként tekinteni a hajléktalanokra. Ebből a tekintetből a liberális felfogást én magam sem tartom követendőnek, lévén, hogy ha minden hajléktalant ugyanolyanként, ugyanolyan motivációval, ugyanolyan önhiba nélkül való élethelyzetbe sodródottként tekintünk, ez nem vezet előre és a megoldást sem segíti. Amit pedig Vágó Gábor képviselőtársam mondott, az már egészen abszurd kategória. Ő azt mondta, hogy igaz, hogy több hajléktalanszálló épült, de ez nem vezet a megoldás irányába. Ezt már igazából nem nagyon tudtam értelmezni, ezt már egyfajta olyan liberális vadhajtásnak tartom, amikor már önmaguk sem tudják, hogy merre induljanak el, csak mindenképpen vadul, liberális módon szeretnék rázni az öklüket. De nem is érdemelnek több szót. Ugyanúgy egyébként az MSZP sem, akik diktatúráról beszélnek, az MSZMP utódpártjaként ez szerintem egy kicsit elrugaszkodott vélemény.
De visszatérve: aki a hajléktalanság kérdését valójában ismeri, vagy beszélt már hajléktalannal, az tökéletesen látja, hogy bizony vannak, akik önhibájukon kívül kerülnek ebbe a helyzetbe, és mindent megtesznek, hogy ebből kikerüljenek. Számukra a maximális segítséget kell megadni a társadalomnak. És bizony van egy olyan réteg, amely nem is kíván ebből a helyzetből kimozdulni. Egy harmadik rétegről, akik esetleg a hajléktalan koldusmaffia csoportba tartoznak, meg már hosszabban beszéltünk mi is korábbi felszólalásainkban, nem jelen napirendi pontnál. Ezt azért nem hoznám ide most, mert valóban rendészeti kérdés, határon átnyúló és egyébként egész Nyugat-Európát veszélyeztető módon sokszor Kelet-Európa szegény régiójából koldulni, hajléktalanként élni visznek el embereket akár önszántukból, akár anélkül, és ebből egyesek nagyon jól élnek, nagyon nagy hasznot húznak. Ez abszolút rendészeti kérdés. De ha csak a hajléktalanok azon körénél maradunk, akik nem akarnak változtatni ezen az élethelyzetükön, és arra hivatkoznak, hogy nekik joguk van bárhol, bármely közterületen lakni, ebben az esetben a társadalomnak azt kell üzennie, hogy nem, ez nem így van, a társadalom segíteni fog, de a társadalmi toleranciának vannak határai, és meg kell húzni pontosan a rendészeti és a szociális kérdéskör közt a megfelelő határvonalat.
És hol van ez a határvonal? Ezen persze lehet vitatkozni, hogy ki az, aki önhibájából, vagy ki az, aki önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, de valahol tetten érhető, hogy aki elfogadja a segítséget, amit az állam nyújt vagy az államnak nyújtania kell, az valóban ki tud kerülni és segíteni kell, hogy kikerüljön ebből az élethelyzetből. Egyébként vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy a klasszikus mondást idézzem, hogy ők a társadalomtól kívánnak szabadon élni (Sic!), és a társadalmon kívül helyezik magukat, de ez megengedhetetlen. A társadalmon belül, a társadalmi struktúrán belül értelmezhető a szabadságjogok kérdése. Úgy gondolom, hogy valóban azt a helyzetet kezelni kell, nehogy mondjuk, egy egész várost olyan kategóriába sorolhassanak, amely adott esetben megtiltja, hogy ott bárki az utcán éljen; nem azt mondom, hogy ez egy város bármely részén kívánatos lehetne.
(14.50)
Viszont a törvényjavaslat az irányát tekintve jó irányba indul el, hogy bizony lehetnek olyan területek, ahol a közösség érdekében meg kell tiltani az olyan viselkedésformákat, amelyek egyébként sem a turisztika, sem a városban élő polgárok számára nem jelentenek előnyt. Valahogy a többség jogaival kevesebbet szoktak foglalkozni, de természetesen ehhez is hozzátartozik, amit a társadalmi szolidaritásról és a segítségről elmondtunk, de aki ezzel nem kíván élni, azt legalább a legforgalmasabb, turisztikailag legfrekventáltabb helyekről igenis rendészeti eszközökkel kell eltávolítani.
Persze itt, és erre módosító javaslatot is fogunk benyújtani, szeretnénk - amit a kormányzat is elmondott és a szavak szintjén ezekkel a célokkal egyetértett, hogy egy egész város területét ne lehessen ilyenné nyilvánítani, de azt szeretnénk -, hogy ez a törvényben is megjelenjen, és törvényi garanciát lássunk azokra az ígéretekre, amelyek itt az Országház falai közt elhangzottak, hogy valóban maradjunk annál a körnél, hogy egy kijelölés alapján lehessen meghatározni, hogy melyek azok a területek, amelyek a leginkább nemkívánatosak, hogy egyfajta problémagócokként akár a turisták, akár az itt élők szempontjából felmerüljenek.
Ezzel kapcsolatosan egyébként felmerült az, ami egy másik megoldandó probléma. Itt erre nem találunk megoldást, ez az illegális árusítás elleni fellépés. Ezt még Papcsák képviselőtársam is felvetette az alkotmányügyi bizottság ülésén. Ez szintén egy olyan problémakör, amit mielőbb meg kellene oldani, mert majdnem a hajléktalankérdéssel vagy a frekventált részeken elburjánzó hajléktalankérdéssel egyenértékű az, amikor különböző, egyébként feketén árusított termékeket sokszor agresszív módon tolnak a városlakó polgárok vagy akár a turisták elé. Ezt a helyzetet is rendezni kellene, és remélem, hogy erre is különböző javaslatokat láthatunk.
Viszont említettem, hogy van egy pont, amely túlmutat a hajléktalanság kérdésén. Ez a tulajdonosi hozzájárulás nélküli építés kérdésköre. Ebben az esetben feltételezem, hogy a törvényjavaslat elkészítőit az motiválta, hogy a különböző építmények, legtöbbször hajléktalanok által épített építmények nagy száma ne legyen fellelhető a városban, és hogy ezt szabálysértéssel büntessék. Ezzel még részben egyet is lehetne érteni, viszont ami problémás és valóban felmerült az alkotmányügyi bizottság ülésén, hogy ez kiterjedhet olyan, a gyülekezési jog körébe tartozó kellékekre, akár egy színpadra vagy egyéb, komolyabb, a gyülekezési jog gyakorlását ellehetetlenítő építményekre, amelyek esetében nem indokolt a szabálysértési törvényben külön szabálysértési tényállást alkotni.
Onnan is tudjuk ezt nagyon jól, mert az előző MSZP-kormányzat és liberális városvezetés alatt többször próbálkoztak azzal, hogy egy bejelentett rendezvényt - ami a gyülekezési jog és egy fontos alkotmányos alapjog alá esik - ellehetetleníteni úgy, hogy mondjuk, egy színpadot vagy egy rendezvény megtartásához szükséges kelléket egyfajta építményfogalomba bevonva építési engedélyt vagy területhasználati engedélyt kértek erre, és ezáltal tulajdonképpen egy alkotmányos alapjogot próbáltak ellehetetleníteni.
Nos, amikor ezt a szabályhelyet olvastam, ezt az új szabálysértési tényállást, akkor rögtön ez ugrott be. Bár az alkotmányügyi bizottság ülésén megpróbáltak minket meggyőzni arról, hogy nem erről van szó, Mátrai Márta képviselő asszony elmondta azt, hogy az építmény fogalma nem feltétlenül húzható rá a gyülekezési jognak valamiféle kellékére. Ebben, ha az építési törvényt nézzük, még igaza is lehet Mátrai Mártának, viszont a szabálysértési törvény semmiféle utalást nem tartalmaz arra, hogy az építményfogalom... - és én megnéztem, sem a hatályos törvényben, talán egy helyen szerepel az építményfogalom a szabálysértési törvényben, tehát a 2012. évi II. törvényben, de az is csak egy tényállásnál, és nem határozza meg, hogy mi minősül építménynek. Sőt, továbbmegyek, utalást sem tartalmaz arra, hogy mely más törvény alkalmazható e tárgykörben.
Tehát ha önök pontosan szeretnének eljárni és nem a gyülekezési jogot szeretnék korlátozni vagy arra lehetőséget teremteni, akkor igenis vagy egy építményfogalmat be kellene emelni ebbe a törvénybe, vagy amire a benyújtott módosító javaslatom is vonatkozik, ki kellene kötni, hogy ez a tényállás nem vonatkozik arra, ha valaki a gyülekezési jog gyakorlásához nélkülözhetetlen vagy azt elősegítő építményről beszél.
Ezt mindenképpen megfontolásra szeretném javasolni, és ezzel a módosítással talán könnyebben elérhető az a cél, amit vélhetően önök is megfogalmaztak. Nagyon szeretném, ha ez nem lenne egy olyan gumijogszabály, amelyet később fel lehet használni, bár most könnyű ezt letagadni, de később fel lehet arra felhasználni, hogy egy alkotmányos alapjogot korlátozni tudjanak, a gyülekezési jogot. Tehát kérem, ezt fontolják meg és támogassák az erre irányuló módosító javaslatot.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés