DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Ha nem tudnám, hogy mi a helyzet, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Borsod, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, sőt helyenként már Veszprém megyében, akár abba a hibába is eshetnék, hogy elfogadnám ezt a választ. Ugyanakkor a választ nem tudom elfogadni, mert ráadásul egyrészt tele volt csúsztatásokkal. Nagyon jól tudja, ezért nem szavaztuk meg azt a bizonyos büntető törvénykönyvet, amelyet oly peckesen szokott idevágni az orrunk alá, mert salátatörvény formájában nyújtották be, és voltak számunkra elfogadhatatlan részei mindamellett, hogy elismertük, persze voltak benne haladó, előrelépést jelentő javaslatok.

A dolog pikantériája az, tisztelt képviselőtársaim, hogy általában intézményenként néhány tucat diákról vagy egy-két tucat diákról beszélünk. Egy 600-700 fős iskolában 10-12 problémás gyerek van, akivel egyelőre nem tudnak mit kezdeni. Az iskolarendőri program 2800 iskolára 2200 rendőrrel volt meghirdetve, azonban most már 200-ban indult meg év elején, ráadásul attól nem lesz rend, hogy egy rendőr egy hónapban egyszer majd bűnmegelőzési előadást tart.

Kérdezem önöktől - gondolkozzanak el rajta -, milyen törvényhozás, milyen kormány, milyen oktatási rendszer (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és milyen rendőrség az, amely még néhány tucat gyermekkorú vagy fiatalkorú személyt sem tud megfékezni. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Úgy van!)

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu