VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mint ahogy a bizottsági szavazásnál is látszott, a Jobbik-frakció támogatja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását, mégpedig azért, mert - ez már akár az előterjesztői expozéban is elhangzott - Magyarország tulajdonképpen egy mulasztását pótolja, és egy olyan jogintézményt hoz be, amely már régóta aktuális lenne, hogy a magyar jogrendben szerepeljen, ráadásul a Ptk. is felhatalmazza erre az Országgyűlést. Csak az a probléma, hogy az, amit önök önálló törvénynek titulálnak, majdhogynem csak egy váz, amire bármit rá lehet építeni, ezért kár volt a Ptk.-tól külön egy törvényt alkotni róla, ennyi erővel ilyen váz formában akár a Ptk.-ban is szerepelhetne.
Miért mondom azt, hogy ez egy olyan váz, amelyre bármit rá lehet húzni? Ha a legfőbb szempontokat figyelembe vesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy két irányban lehet elindulni. E törvény alapján el lehet indulni egy olyan irányban, hogy tökéletesen kidolgozzák a rendszert, és akár európai szinten iránymutató, példamutató jogszabálycsomag lesz belőle, és rendszer lesz belőle, de el lehet menni abba az irányba is, és az is lehet a végállomása tulajdonképpen ennek a törvénynek, hogy a kormány kipipálja, az Országgyűlés kipipálja, hogy ezt megtette, ez a jogintézmény létezik, hátradőlhetünk, megfeleltünk a nemzetközi normáknak.
Miért mondom azt, hogy vázszerű, és sok mindent nem tartalmaz? Egyébként technikai dolgok, hogy ki lehet az, aki igénybe veheti ezt a szolgáltatást, ki lehet az, aki hivatásos támogató lehet, tökéletesen, szóról szóra ki vannak dolgozva, mégis egyébként abban is találunk hibákat, de a lényegről nem szól. A lényeget már megint a kormány hatáskörébe rendeli, és az Országgyűléstől függetlenül egy Országgyűlés által elfogadott váztörvényre tulajdonképpen azt épít rá, amit ő akar. Nem szerepel például az, hogy ki fogja meghatározni az ügycsoportokat, milyen ügycsoportok lesznek, milyen hivatal, hatóság, szakmai szervezet, bizottság, melyik lesz az, amelyik majd meghatározza, hogy ki, melyik személy melyik ügycsoportban kizárt, és melyik ügycsoportban akár támogató, akár támogató nélkül a saját felelősségére eljárhat. Meghatározza azt nagy vonalakban, hogy milyen képzettségű, végzettségű feltételeknek kell megfelelnie annak, aki hivatásos támogató akar lenni, de olyan tágan és olyan vázszerűen van meghatározva, illetve szintén a kormány hatáskörébe rendeli a képzés rendszerének a kidolgozását, hogy fogalmunk sincs, hogy kik lehetnek azok, akik ebbe a rendszerbe belekerülhetnek. Elképzelhető az, hogy ez ellenzéki sztereotípia, és elképzelhető az, hogy ez ellenzéki üldözési mánia, sőt még akár a kormánypártok azt is mondhatják, hogy jobbikos üldözési mánia, de mi van akkor, ha pár napos képzéseken keresztül olyan személyeket juttatnak hivatásos támogatói státusokba, hivatásos támogatói megbízásokba, akiket finoman mondva nem szabadna odaengedni.
(14.40)
Ez nemcsak egyfajta üldözési mánia meg előítélet, hanem erre vannak példák, mint amit például a házi segítségnyújtásnál bevezettek, hogy házi segítségnyújtásban olyan személyek vehetnek részt, akiket lehet, hogy nem szabadna egyedül élő idős emberek közelébe engedni. Itt is előfordulhat az, hogy majd olyan személyek válnak hivatásos támogatóvá, akiket finoman mondva nem szabadna ilyen komoly és felelősségteljes feladattal megbízni. Ahogy már mondtam, vannak erre példák, és a TÁMOP-os felzárkóztató programokon keresztül akár nagyon furcsa és oda nem illő csoportok kerülhetnek egy nagyon komoly hivatás közelébe.
Szó volt arról - és aláírom, hogy erre szükség van -, hogy azt a méltánytalan helyzetet kiküszöböljük, hogy emberek a joghézag miatt, amiatt, hogy ez a rendszer még nem volt Magyarországon, kizáródnak bizonyos döntésekből a jelenlegi csonka rendszerű státusuk miatt. Ezt meg kell szüntetni, és igenis ezt fel kell oldani. Nagyon sok esetben egyébként a kizáró gondnokság alatt lévőknél is vannak olyan ügycsoportok, amikben képesek lennének önálló döntéshozatalra. Már csak az kérdés, hogy a jelenlegi rendszert is felül fogja-e vizsgálni a kormány. Azok számára, akik jelenleg a rendszerben vannak, vagy kizáró gondnokság alatt vagy gondnokság alatt, lesz egyfajta felülvizsgálat, hogy közülük esetleg ki az, akit bizonyos ügycsoportokban fel lehet menteni a kizárás alól, és támogatással döntéseket hozhatnak ezekben az ügycsoportokban.
Visszatérve az ügycsoportokra: milyen tág lesz ennek a köre? Eljuthatunk esetleg oda - amit akár a szocialisták által emlegetett érdekvédelmi szervezet, az ÉFOÉSZ támogatott nagyon, akár a polgári törvénykönyv vitájánál is kaptuk tőlük a leveleket, illetve a megkereséseket, én le is ültem velük tárgyalni -, hogy bizonyos fogyatékossággal élő személyeknél a szavazati jog is meglesz, akik eddig esetleg ebből ki voltak zárva, és támogató döntéshozatallal akár szavazati jogot is kaphatnak, vagy egy kicsit meghúzza a féket a kormány, és beljebb lesznek ezek az ügycsoportok? Bármi lehet ebből. Ezt is csak azért szerettem volna példaként mondani, hogy érzékeltessem, hogy tényleg bármi lehet ebből.
Szerintem jogos észrevétele, illetve igénye az ellenzéknek az, hogy ha szakmai alapon egy megalapozott döntést akar hozni akár egy törvény végszavazásánál vagy akár a módosító indítványokról szóló döntésnél, minimális igénye az, hogy lássa ezeket a kereteket. Lássa azt, hogy mi a célja ezzel a váztörvénnyel a kormánynak, és rendeleti szinten milyen mélységekbe fog elmenni, és azokban a mélységekben milyen döntéseket fog hozni, és hogyan fogja meghatározni tulajdonképpen ennek a rendszernek a működését.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés