DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha végignézünk a Fidesz kétharmados kormányzásán, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy önök ugyan gazdasági szabadságharcról beszélnek, de a valódi célpont nem a multinacionális vállalati szektor, hanem sokkal inkább a magyar lakosság. Nem azzal foglalkoznak önök, tisztelt képviselőtársaim, hogy nekünk, magyaroknak jobb legyen. (Moraj a Fidesz soraiból.) Sokkal inkább arra megy ki a játék, hogy az Orbán-klán barátainak és üzletfeleinek gazdasági érdekeit senki ne keresztezhesse. Ennek érdekében önök bármire képesek. Önöknek nem számít sem a jogalkotás rendje, sem a logika, de még a látszat sem. Gazdasági és hatalmi érdekeik mentén teljesen gátlástalanok, átlépnek bárkin és bármin. Úgy is mondhatnám, hogy önök először ütnek, utána kérdeznek. (Moraj a Fidesz soraiból.)
Jó példa a Fidesz normafás kalandja, amely bármelyik banánköztársaság becsületére válna. Mire is készül a Fidesz a Normafán? Önök közpénzből stafíroznák ki a XII. kerületet, hóágyúzott sípályákból álló sportcentrumot építenének Natura 2000-es területen, és ahol ma ingyen lehet pihenni és ingyen lehet sportolni, azt önök fizetőssé tennék. Mindezt egy teljes jogalkotási nonszensszel kísérve, egyrészt a kapcsolódó törvényjavaslatban számos jogszabályt egyszerűen kiiktatnak, zárójelbe tesznek, figyelembe sem vesznek, csak azért, hogy ez a projekt megvalósulhasson. Másrészt először szavaztatják a parlamentet, utána csinálják a hatásvizsgálatot, és közben eszükbe jutott, hogy azért meg kellene kérdezni az állampolgárokat is. A Normafa kapcsán önök még a jogalkotási törvénynek is fittyet hánynak. Elvileg ugye szükség lenne egy hatásvizsgálatra, szükség lenne felkészülési időre, és szükség lenne tájékoztatásra. Gyakorlatilag a helyiek többsége egyáltalán nem tud az önök terveiről, nem tudnak arról sem, hogy önök szembemennek a legalapvetőbb alkotmányos előírásokkal is, hiszen az egészséges környezet biztosítása és a természeti értékek megőrzése szerepel az alaptörvényben, és önök egy fokozottan védett területen környezetpusztító beruházásokat készülnek engedélyezni. (Moraj a Fidesz soraiból.)
Felkészülési időről pedig egyáltalán nincsen szó. Ez az Országgyűlés napokon belül elfogadhatja azt a törvényt, amely az ilyen esetekben kötelező Natura 2000-es hatásvizsgálatot meg sem várja. Hogy Pokorni polgármester úr az utolsó pillanatban kilátásba helyezett egy népszavazást, az azon nem változtat, hogy ez a jogalkotás meg fog történni. Utána ennek a hatása már ugyancsak csekély lehet. Az "előbb ütünk, utána kérdezünk" típusú rögtönítélő kormányzás tipikus példája az, ami Normafán történik. Ugyanakkor látni kell, hogy ez nem egy egyedi eset. Ugyanezt csinálja Debrecenben Kósa Lajos a Nagyerdővel is. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Ott szintén egy Natura 2000-es területről van szó (Zaj. - Az elnök csenget.), ott egy strandot...(Zaj. - Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés