MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Gőgös Zoltán képviselőtársam felszólalására szeretnék reagálni néhány gondolatban. Az ügyészséggel kapcsolatban megfogalmazott aggodalmait nem osztja a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen súlyos kérdésben igenis az ügyészségnek kell biztosítani többletjogokat és lehetőségeket arra, hogy ezeket a jogi ügyleteket feltárja.
A Nemzeti Földalappal kapcsolatban viszont nagyon is egyetértek azzal, hogy ugyanilyen lehetőségeket kellene biztosítani az ilyen pályázaton keresztül kiadott földek vizsgálatára is, hiszen ahogy volt államtitkár úr is elmondta, a példán keresztül világosan látszik, hogy bizony nagyon csúnyán visszaélnek a mostani lehetőségekkel. Csak a jegyzőkönyv kedvéért jegyzem meg - nem azért, mert probléma lenne belőle -, hogy az én kutatómunkám eredményéből szemezgetett Gőgös Zoltán, de ezúton is köszönöm szépen, hogy ezek szerint akkor ön is hitelesnek tartja ezeket az adatokat és gyanús ügyleteket.
Egy mondattal talán még erre a 60 ezer hektárra, ami a '94-es jogszabály előtt került külföldiek kezére. Ezeknek azért a jelentős része '56-os magyarokhoz köthető. A felsorolt országokból is kiderül, nem tudom a pontos arányt, de azt tudom, hogy jelentős számban ezekről a hazánkból kikényszerült magyar emberekről van szó. Természetesen ez jogi értelemben nem változtat a helyzeten, de úgy gondolom, hogy jobbikosként ezt el kellett mondanom.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés