DR. NAGY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Elképedve hallgatom azt a vitát, ami kibontakozóban van, mert valami olyan elementáris irányba megyünk el, ami messze-messze meghalad minden józan észt és józan érvet.

Azzal vádolni a mostani kormányt, hogy miért nem három évvel ezelőtt kezdte, és hogy ezt pont szocialista képviselők teszik, ez mindennek a teteje. Akkor, amikor átvesz ez a kormány egy totál csődben lévő országot, gazdaságilag nulla helyzettel, működésképtelenséggel gyakorlatilag (Dr. Józsa István: Az jövőre lesz.), a legnagyobb válság közepette, más országok bedőlve, akkor azt mondani, hogy miért nem akkor kezdtek rezsicsökkentésbe. Akkor, amikor megszabadulunk az IMF-től, stabilizálódik a gazdaság, az adótörvényeinknek eredményük van, képződik az országnak gazdasági ereje (Dr. Józsa István: Ötmillió szegény ember.), akkor a mi kormányunk rögtön arra gondol, hogy segíteni kell az embereken, csökkenteni kell a rezsit. Ezzel vádolni, hogy miért csak most kezdik, ez egyszerűen nonszensz, egyszerűen képtelenség. (Dr. Józsa István: Ti mondtátok.)

Azt gondolom, kedves képviselőtársaim, hogy csak annak lenne joga azt mondani, hogy rosszul tesszük, aki már kezdeményezett, akart volna, vagy tett volna hasonlót, de ebben a parlamentben soha semmilyen ilyen kezdeményezés nem hangzott el a Fidesz kezdeményezése előtt, hogy rezsicsökkentést hajtson végre ebben az országban. Mindig növekedésről volt szó, az önök kormányzása is csak arról szólt, hogy egyszer, kétszer, háromszor, nagyon sokszor hogyan lehet emelni, és minél több pénzt kihúzni az emberek zsebéből, és természetesen garantált árakkal, garantált nyereségi százalékokkal gazdagítani a multicégeket. Azt gondolom, hogy ezt egészen a fejükbe kell vésni, nem helyes cselekedet volt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Józsa István: Jaj, Pista, Pista!)

Forrás: parlament.hu