DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Én azt hiszem, hogy amikor erről beszélünk, akkor egy kicsit az ítélkezési gyakorlatról is beszélünk, hiszen a büntető törvénykönyv önmagában ad olyan kereteket és ad olyan határokat, amin belül nagyon szigorú büntetést is ki lehet szabni, és lehet viszonylag enyhén kezelni magát a bűncselekményt is. Úgyhogy amikor erről beszélünk, akkor az ítélkezési gyakorlatot is meg kell vitatnunk.

Talán emlékeznek rá, nekem volt már egy levelem a Kúria elnökéhez, amiben éppen azt kezdeményeztem, hogy vizsgálják meg átfogó jelleggel a magyar bíróságok ítélkezési gyakorlatát, illetve azt, hogy ez mennyiben reflektál a magyar közvélemény elvárásaira és a magyar közvélemény biztonsággal kapcsolatos fogalmaira. Természetesen, amennyiben megnyílik egy ilyen vita, akkor nyilvánvalóan az ítélkezési gyakorlatról is lesz szó.

Még valamit hadd jegyezzek meg, merthogy a halálbüntetés újra és újra előjön. Én úgy gondolom, hogy a halálbüntetés esetleges bevezetésénél vagy a halálbüntetésről szóló vitánál egyvalamit soha nem szabad elfelejteni: minden más büntetéssel szemben a halálbüntetés nem reparálható. Ha ott bírói tévedés történik, azt már nem lehet visszahozni, azt az embert már nem lehet visszahozni, akit ártatlanul ítéltek halálra.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu