JÁMBOR NÁNDOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az 5. ajánlási ponthoz szólnék, ami szintén ezt a törzstőke-emelési részt érinti. Bizonyos keretek között Répássy államtitkár úrnak igaza van, hiszen a vállalkozások egy részénél valóban forgóeszközben, állóeszközben rendelkezésére állhat a vállalkozásnak ez a 3 millió forint értékösszeg. De vannak bizony kisebb vállalkozások is, amelyek éppen amikor korábban leszállították a cégalapítási határt, akkor, mivel ők egy kis céget kívántak létrehozni, 500 ezer forinttal megalapították kft. formában a vállalkozásukat. Na most, nem biztos, hogy ezek a cégek az elmúlt időszakban, tekintettel a válságra és a fogyasztás csökkenésére, meg tudtak olyan mértékben erősödni, hogy jelentős álló- vagy forgóeszközt halmoztak volna fel, vagy olyan fejlesztést tudtak volna végrehajtani, hogy most beapportálnák ezt a vállalkozásba, és így megteremtenék a 3 millió forintos tőkét.

Viszont a vállalkozások közötti kapcsolatokban valóban nem sokat jelent ez a 3 millió forintos eltérés. A bizalom kell hogy kialakuljon. Illetve, ha a két fél között egy szerződés megszületik, annak a cégnek utánanéznek. Nem azt nézik, hogy mennyi a törzstőkéje, 10 vagy 20 millió forint a törzstőkéje vagy még több, hanem hogy volt-e sorban állás a számláján a banknál. Ugyanúgy, mint a pályázati feltételeknél, nagyon szigorú kritériumokat alkalmaznak egy-egy üzleti cselekmény megkötése előtt. Tehát nem a törzstőke az a szempont, ami a cégek közötti bizalmat növelné. A bizalmat az növelné, ha a csőd kockázata csökkenne az üzleti életben. A vállalkozások csődbemenetelének kockázata csökkenjen, ez a legfontosabb pontja a gazdaságpolitikának és a gazdaságpolitika megfelelő kialakításának.

Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu