TALABÉR MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Baráth Zsolt képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy gondoljon vissza a tegnapi napra, nem én voltam, aki a napirendi pontok módosítását kérte, merthogy 9 órakor még nem voltam ott a bizottsági ülésen, néhány perccel később érkeztem, úgyhogy ami nem az enyém, azt nem kell nekem tulajdonítani.

De ami a lényeget illeti, tehát a törvényjavaslat módosítását, a parlament előtt fekvő törvényjavaslat a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvényt módosítaná annak érdekében, hogy Start-számla nyitására ösztönözze a szülőket, támogatva ezzel a gyermekek jövőjéről való gondoskodást.

(12.10)

A javaslat ezáltal a lakosság - különösen a harmincas korosztály - állampapír-állományának és állampapír-vásárlási hajlandóságának növekedését segítheti elő, amellyel hozzájárulhat az ország adósságfinanszírozási és likviditási kockázatainak mérséklődéséhez is. A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény hatálybalépése óta - ez 2006. január 1-jén volt - 700 ezerből 500 ezer szülő sajnos nem fordított kellő figyelmet gyermeke megtakarítására, és letéti számlán tartja az induló 42 500 forintos támogatást. Ezen kívánunk változtatni a jelenlegi módosítással, amely kijavítja a korábbi konstrukció hibáit, és aktív gondoskodásra ösztönzi a szülőket.

Az új babakötvény a szülők számára azt biztosítja, hogy a meglévő Start-számlákat egyszerűbben kezelhessék, és maga az új támogatási forma sokkal áttekinthetőbbé válik. A szülőnek, hozzátartozónak ezután csak egyszer kell a Kincstár kirendeltségeiben személyesen megnyitnia a gyermekei számára vagy gyermeke részére a Start-számlát, ezt követően már csak a további befizetésekre érdemes gondot fordítania, amelyet átutalási megbízás formájában is megtehet. A kötvény nem jár le a gyermek 18. évének betöltéséig, tehát nem állhat elő olyan eset, hogy a lejárat után a szülő megfeledkezik arról, hogy a megtakarítást új állampapírba fektesse. Az elérhető hozamot a továbbiakban nem befolyásolja a szülő azon döntése, hogy milyen kamatozású állampapírt választ, a kamatok automatikusan ugyanebbe az államkötvény-sorozatba visszaforgatva kerülnek jóváírásra, így a korábbiakkal ellentétben az sem fordulhat elő, hogy a szülő megfeledkezik a kamatok újra befektetéséről.

Az új babakötvény biztos és vonzó befektetési lehetőség. A benyújtott javaslat megkülönbözteti a hozam tekintetében a letéti számlákat a Start-számláktól. A letéti számla a törvényjavaslat szerint ezentúl a mindenkori inflációval megegyező kamatot, míg Start-számla nyitása esetén a babakötvény infláció plusz 3 százalék kamatprémiumot fizet.

A javaslattal a nevelésbe vett gyermekek is jól járnak. A javaslat rendezi azoknak a gyermekeknek a helyzetét is, akiket a gyámhatóság a vonatkozó jogszabályok szerint nevelésbe vesz. Eszerint a Kincstár köteles lesz Start-számlát nyitni azon 2005. december 31-ét követően született gyermekek javára, akik a gyámhatóság adatszolgáltatása alapján a tárgyévben legalább 6 hónapig nevelésben voltak. Emellett egy olyan változást is tartalmaz a törvény, amely szerint a letéti számlán álló összeg inflációval lesz növelve az elkövetkezendő években, az eddigi ötéves állampapírhozam helyett.

Egyidejűleg szeretném kérni elnök úrtól, hogy az ülésnap végéig lehessen benyújtani módosító javaslatot a törvényjavaslathoz, képviselőtársaimat pedig arra kérem, hogy támogassák azt. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu