HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): (Mikrofon nélkül.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor a 2014-es költségvetési törvényjavaslatról beszéltünk az önkormányzati és területfejlesztési bizottságban, akkor bizonyára a legtöbbször elhangzó szó ezen a bizottsági ülésen a "megalapozott" szó volt. A kormánypárti képviselőktől kezdve a minisztériumok jelen levő képviselőin át az ÁSZ is, mindannyian azt próbálták erősíteni, hogy a költségvetés önkormányzati alrendszerére vonatkozó előirányzatok, fajlagos összegek megalapozottak. Maga az ÁSZ jelen levő képviselője el is mondta a kérdésre, hogy mit jelent az ő értelmezésükben ez a szó, hogy megalapozott - adott esetben megalapozott egy előirányzat vagy egy fajlagos összeg -, nevezetesen, hogy vannak mögötte háttérszámítások, van mögötte valamifajta stratégia vagy valamifajta hatástanulmány. No, ha ennyien mondják, hogy a költségvetés megalapozott, akkor fogadjuk el, hogy megalapozott, már csak az a kérdés ezek után, hogy mit alapoz meg a költségvetés. De hogy ezt megértsük vagy megláthassuk, először nézzük meg, hogy mit is tartalmaz az önkormányzatok tekintetében a következő évi költségvetés.

(Móring József Attilát a jegyzői székben
Spaller Endre váltja fel.)

Először is azt láthatjuk, ha megvizsgáljuk, hogy 40 előirányzat közül egyetlenegy változik meg, a többi betűre ugyanannyi. Az szja helyben maradó részét továbbra se kapják meg az önkormányzatok, a gépjárműadó továbbra is 40 százalék erejéig marad ott, a beszámítás mértéke, ez a bizonyos 0,5 százalék, továbbra is marad, a 25 ezer köztisztviselői létszámkorlát megmarad. Többletforrás jellemzően csak fejlesztésre fog jutni, működésre nem, de például ebben a fejlesztésben benne van az is, ami gyakorlatilag ebben a többletforrásban nincs benne, amit egyébként joggal kell visszaadni az önkormányzatoknak, tehát az e-útdíj miatt veszteség érte az önkormányzatokat, ezt kompenzálja vissza most ezek után már csak az állam. Tehát gyakorlatilag ugyanazokat a kereteket látjuk egy nagyon kis korrekcióval, amit a 2013-as évben meg kellett hogy éljenek az önkormányzatok.

Mit okozott a 2013-as évben... (Jelzésre:) Ennek ellenére hallható voltam, nem volt fönn a mikrofonom. Jó, köszönöm szépen, de ennek ellenére hallható voltam, nyilván eléggé hangosan beszéltem.

Forrás: parlament.hu