SESZTÁK OSZKÁR (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési törvény vitájában már volt módunk kifejteni egy kétpercesben - talán éppen Gúr képviselő úr is bent volt -, hogy miért nem volt korábban lehetősége a kormányzatnak vagy akár a KDNP-frakciónak olyan törvényjavaslatokat előterjeszteni, amelyeket ön - több alkalommal kifejtette ezt kétpercesekben - választási költségvetésnek titulál. Azért nem volt módunk, mert önök nyolc évig befelé vitték egy erdőbe az országot. Tudja, azt tartja a népi bölcsesség, hogy legalább annyi időbe kerül kimenni egy erdőből, mint amennyi ideig bementünk. Tehát nyolc év után akár jogosan is feltehetné ezeket a kérdéseket. De tudja, amíg önök nyolc évig kormányoztak, illetve félrekormányoztak, és olyan helyzetet idéztek elő, ami a költségvetés konszolidálását és az adók megfelelő szinten tartását jelentette, nem tudom, hogy milyen erkölcsi vagy egyáltalán milyen szakmapolitikai alapon tesz fel ön sorozatosan ilyen kérdéseket. Legyen kedves, méltóztasson - vagy nem tudom, hogyan kérhetném még - a későbbiekben kissé mértéktartóbbnak lenni a vita során, hiszen semmilyen erkölcsi és szakmai alapja nincs ahhoz, hogy ilyen kérdéseket tegyen fel. Megválaszoltuk már a költségvetési vita során, s nyilván az adótörvények vitája során is sokszor meg fogjuk válaszolni, hogy olyan helyzetet teremtettek az országban, ami bizonyos lépések megtételét csak most teszi lehetővé.

Köszönöm szépen. (Taps a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu