Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetés általános vitája során számos alkalommal alaptételként merült fel, hogy a gazdaság növekedése, növekedési várakozásai milyen mélységben is határozzák meg életminőségünket. Ezzel szemben alapvizsgálatunkat érdemes onnan elindítani, hogy sajnálatos módon a tavalyi évben az Európai Unión belül a negyedik legrosszabbul teljesítő gazdaság a magyar volt, és az elvileg és esetlegesen tapasztalható növekedés sem egységesen, hanem csak az ország bizonyos részein mutatható ki. Hiszen egy másik nagyon sajnálatos statisztika szerint az EU 20 legszegényebb régiója közül 4 szintén Magyarországon található.

Ami ugyanakkor el kell hogy térítsen bennünket a pusztán GDP-alapon történő méréstől, az a bruttó hazai össztermék, tehát a GDP és a GNI, tehát a nemzeti jövedelem között fennálló olló elképesztő nyílása, hiszen itt már több mint 5 százalék különbség tapasztalható a Magyarországon megtermelt javak összessége és a magyar nemzet polgárai által megtermelt javak összessége között. Ez annyit mutat, hogy elképesztően felerősödött a külföldiek profitkivonása, egyes számítások szerint, ugye, ez már 4000 milliárd forint fölött található éves szinten. Röviden és leegyszerűsítve: a külföldi tőke jobban teljesít, a magyar emberek bedolgozói munkájának gyümölcsét pedig kiviszik az országból.

Éppen ezért, ha ez a költségvetési tervezet és a mögötte álló kormányzati szándék afelé irányul, hogy javítsunk az állampolgárok mindennapi életlehetőségein, jövőképet adjunk nekik, és ezt tegyük meg viszonylag alacsony költségvetési ráfordítással, akkor hat, azaz hat ponton mindenképpen be kellene avatkozni.

Nagyon egyszerű, és akár gesztusértékű is lehetne, ha a közétkeztetésbe helyi élelmiszerek kerülnének, kimutathatóan támogatva a helyi gazdaságot. Azonban a kormányzat a helyi piacok rendszerének megígért kiépítését sajnálatos módon elmulasztotta.

Nem kerülne sokba az sem, ha a bankadót, a banki ágazati különadót és a tranzakciós illetékből adódó áthárításokat megakadályozná ez a kormányzat. Tehát ez a bőven százmilliárdokban mérhető tehertömeg nem kerülne egyértelműen áthárításra a lakosságra. Ezt nem mi állítjuk, maguk az érintett bankok is beismerik, hogy áthárítják. Az a jogalkotó, aki szándékai szerint pedig ezen érintett ágazatokat szerette volna terhelni, valamilyen megfejthetetlen okból belenyugszik abba, hogy mégsem ezeket az ágazatokat terheli, hanem megint csak a magyar lakosságot.

Harmadik pontban az európai uniós szinten is rekorder 27 százalékos áfakulcsot nem kellene a lakosságnak megfizetnie. Tolerálható szintre kellene levinni, legalább a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfája esetében.

Az államadósság tekintetében haladéktalanul újratárgyalásra lenne szükség. Nagyon sok vita folyt itt erről, de a számok azt mutatják, hogy 2010 áprilisától 2800 milliárddal nőtt az államadósság mostanáig, és GDP-arányosan is lényegében nem változott a helyzet.

A devizahitel-károsultak esetében halaszthatatlan lenne teljes körű segítséget nyújtani, nem várni a bankok megoldási csomagjára, nem fokozatosan kivezetni, hanem egyetlen huszárvágással felvételkori árfolyamon forintosítani. Ennek a hozadéka, a lakosság magyar gazdasági vérkeringésbe történő visszahozatalának a hozadéka sokkal nagyobb lenne, mint az az esetleges kiadás, ami a bankrendszer átmeneti megingásából adódna.

Végül pedig egy átfogó rezsicsökkentési program keretein belül nem volna szabad megelégedni azzal az amúgy nagyon támogatható és nagyon okos céllal, hogy lefaragjuk a szemtelenül magas árrést, amire szert tettek a jellemzően idegen tulajdoni hátterű cégek. Ugyanakkor hozzá kellene nyúlni a korszerűtlen infrastruktúrához is, amivel a közműcégek működnek, és egy olyan reprivatizációs tervet kellene felállítani, amelynek értelmében minden stratégiai vállalat hosszú távon vagy magyar állami tulajdonban, vagy pedig magyar állami ellenőrzés alatt álljon, hiszen Magyarország polgárainak biztonságát csak és kizárólag így lehet szavatolni. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu