DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Normális országban, normális esetben a költségvetés egy évre előre meghatározza az állami gazdálkodást, az újraelosztás rendszerét. Ennek során részletes hatásvizsgálatokkal alátámasztott tervek és számítások alapján, megalapozott makrogazdasági pálya mentén pontosan rögzíti az államháztartási szervek és szereplők működéséhez szükséges finanszírozási forrásokat, a gazdálkodáshoz szükséges bevételi és kiadási előírásokat.

A tervezési folyamatnak a része, hogy az egyes előirányzatok leghatékonyabb felhasználásához a kormány igazítsa hozzá az egyes ágazati törvényeket is, hiszen ezekkel a változtatásokkal lehet érdemben megalapozni egy működőképes költségvetést. Nem volt véletlen az a korábbi kormányok által is követett gyakorlat, amely szerint a következő évi költségvetést az adott év utolsó harmadában kezdte el tárgyalni az Országgyűlés, hiszen ekkorra lehet nagyobb biztonsággal látni az adott év, a tárgyév költségvetési céljainak teljesülését, az adóbevételek alakulását és a kiadások teljesítését.

Normál esetben ekkor, így őszidőben már jobban látni a következő költségvetési évben várható külgazdasági környezetet is, így alapos tervezés után elő lehetett készíteni a bevételi lábat rögzítő adóváltoztatásokat, ami általában megelőzte a költségvetést, valamint a más ágazati szabályokat a teljes, részletes indokolással alátámasztott költségvetés előtt kellett elfogadni. Ezért mondják azt, hogy a költségvetést megalapozó törvények; ezek most a költségvetést megutózó törvények, mert már rég túl vagyunk a költségvetés általános vitáján, amikor ez az előterjesztés elénk kerül. Tehát normál esetben nem ez a műfaj az, ahol a kapkodásnak, az improvizációnak helye van; ha a neve szerint haladunk, ami a rendeltetése, hogy ezek megalapozó törvények, akkor nem megutózó törvények, mint ahogy ide önök szépen behozták.

Néhány mondatban szeretnék szólni a kormány költségvetési gyakorlatáról, mert az látható, hogy az elmúlt három évben a költségvetési hiányszám köré próbálják felhúzni a bevételi és leszorítani a kiadási fő számokat. Hatásvizsgálatok, ahogy megtapasztaltuk, nincsenek, a legritkább esetben sem készülnek, így nem állapítható meg az egyes előirányzatok megalapozottsága. Mivel a kormány nem hajlandó indokolni, nem hajlandó leírni, megvédeni a saját álláspontját az egyes átalakítások pénzügyi vonatkozásaival kapcsolatban, abból csak azt a következtetést lehet levonni, hogy a kormány maga sincs tisztában az egyes intézkedéseinek a hatásával. Persze, Babák képviselő úr ezt is meg tudja indokolni, mint mindent, múlt héten bűngyenge hozzászólást hallottam sajnos tőle (Közbeszólások a kormánypártok soraiból, többek között: Egyszer mondjál jobbat!), de most lehet, hogy más lesz a helyzet, mert erre felkészül...

Forrás: parlament.hu