ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem képviselőtársaimat, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, a részletes vitát lezárom.
Megkérdezem Komoróczki István államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Komoróczki István: Köszönöm szépen, nem kívánok élni a lehetőséggel.) Nem kíván. Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk majd.
Most soron következik az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvényeknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. A törvényjavaslatot T/12833. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/12833/23. számon kapták kézhez és ismerhették meg képviselőtársaim. Bejelentem, hogy az első helyen kijelölt bizottság az ajánlás 12. pontját házszabályellenesnek minősítette, így erre a részletes vita nem nyílik meg.
A bizottsági ajánlás összesen 26 ajánláspontot tartalmaz. Indítványozom, hogy ezeket egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Kérem ezért a képviselőtársaimat, aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Ez látható többség. Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványomat elfogadta.
Most megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-26. pontjaira, a 12. pont kivételével, és megadom a szót Gaudi-Nagy Tamás képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés