DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés az őszi ülésszak első felében fogadta el az alaptörvény ötödik módosítását, amely október 1-jén lépett hatályba. Mivel az alaptörvény "Záró és vegyes rendelkezések" 4. pontja alapján az alaptörvény végrehajtása érdekében szükséges törvényjavaslatokat a kormány terjeszti az Országgyűlés elé, a kormány áttekintette a változtatásokból eredő jogalkotási feladatokat. A törvényi szinten szükséges módosítások közül elsőként a jelen, elsősorban a választási területet érintő, illetve jogtechnikai módosításokat tartalmazó törvényjavaslat került benyújtásra az Országgyűléshez.
Tisztelt Ház! Mivel mind terjedelmét, mind jelentőségét tekintve a javaslat választással összefüggő rendelkezései a legkiemelkedőbbek, először ezekről szólnék.
Az alaptörvény ötödik módosítása megváltoztatta a politikai reklámra vonatkozó szabályozást. Eszerint politikai reklám médiaszolgáltatásban kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító sarkalatos törvényben meghatározott feltételek mellett közölhető.
A törvényjavaslat a polgárok politikai tájékoztatásának érdekében a közszolgálati médiaszolgáltató számára kötelezővé teszi a politikai reklámok sugárzását, míg a kereskedelmi médiaszolgáltatók számára biztosítja a politikai reklámok közzétételének lehetőségét.
A törvényjavaslat az esélyegyenlőség biztosítása érdekében a közszolgálati média tekintetében a következő részletes szabályozást vezeti be. A közszolgálati médiaszolgáltató az általános választásokon a legnézettebb, illetve leghallgatottabb csatornán, tehát a Magyar Televízió M1 csatornáján, a Duna Televízión, valamint a Magyar Rádió Kossuth adóján köteles közzétenni politikai reklámokat.
Az országgyűlési választásokon összesen 600 perc áll az országos listát állító jelölő szervezetek rendelkezésére. Ezen időtartamot az országos listát állító jelölő szervezetek között egyenlő arányban kell felosztani. A pártlistát állító jelölő szervezetek összesen 470 percben, a nemzetiségi listát állító jelölő szervezetek 130 percben tehetnek közzé politikai reklámokat. Az időtartam a három közszolgálati médiaszolgáltató között egyenlő arányban oszlik meg, így tehát azok 200-200 percben kötelesek politikai reklámot közzétenni.
Az összes lista nyilvántartásba vételét követően a közszolgálati médiaszolgáltató naponta három alkalommal, 6 és 8 óra, 12 és 14 óra, valamint 18 és 20 óra között kezdődő idősávokban egységes blokkokban, megszakítás nélkül köteles biztosítani a politikai reklámok közzétételét.
A pártlistát állító jelölő szervezetek, illetve a nemzetiségi listát állító jelölő szervezetek politikai reklámjai elkülönítve kerülnek közzétételre. A jelölő szervezet a politikai reklám közzétételének idejét maga választhatja meg, de egy idősávban naponta csak egyszer, legfeljebb egy percben tehet közzé reklámot. A közzétételre szánt politikai reklámot legkésőbb a közzétételt megelőző második napon át kell adni a médiaszolgáltató részére.
Az európai parlamenti választáson és az önkormányzati választáson a szabályozás megegyezik az előzőekkel, a különbség csupán annyi, hogy a rendelkezésre álló műsoridő tartama mindkét esetben 300 perc.
Önkormányzati választásokon ezen időtartamban - a korábbi szabályozásnak megfelelően - annak a nyolc jelölő szervezetnek a politikai reklámjait kell közzétenni, amelyek országos összesítésben a legtöbb jelöltet állították.
(16.20)
A nemzetiségi választásokra a javaslat egy egyszerűbb rendszert teremt. A szavazás napját megelőző napon a közszolgálati médiaszolgáltató az országos listát állító jelölő szervezetek politikai reklámjait egy alkalommal legfeljebb 30 másodperces időtartamban köteles közzétenni.
Tisztelt Ház! Az ötödik módosításnak megfelelően a javaslat újdonsága, hogy a nem közszolgálati országos médiaszolgáltatókra nézve is rögzíti a politikai reklámok közzétételének lehetőségét és módját. A közkeletű néven kereskedelmi csatornák, ha politikai reklám közzétételének lehetőségét biztosítani kívánják, az eddig ismertetett szabályozással nagyrészt egyező módon tehetik ezt meg. Az eltérések a közzététel nem kötelező, hanem választható jellege miatt a következők. Az országos kereskedelmi szolgáltató e szándékát legkésőbb a választást megelőző 50. napon köteles bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnak. Amennyiben a határidőig nem nyilatkozik, politikai reklámot nem tehet közzé. Emellett a nemzetiségi választás kivételével a médiaszolgáltató meghatározhatja a közzétételre rendelkezésre bocsátott időtartamot is azzal, hogy az nem lehet kevesebb, mint az egy közszolgálati médiaszolgáltatóra eső időtartam fele, tehát száz perc.
Tisztelt Ház! A helyi és körzeti médiaszolgáltatók tekintetében a javaslat úgy szabályoz, hogy azok minden választástípusban egyenlő feltételek mellett tehetik közzé a jelölő szervezetek és a független jelöltek politikai reklámjait. Az esélyegyenlőség biztosítása során a javaslat értelmében különösen a politikai reklámok számára, megjelenési sorrendjére, időtartamára és az adásba kerülés időpontjára kell figyelemmel lenniük. Az esélyegyenlőség sérelme természetesen itt jogorvoslati eljárás alapjául szolgálhat.
A fentiek mellett a törvényjavaslat néhány pontosítást is tartalmaz a választási eljárásról szóló törvénnyel összefüggésben. Ezek egyrészt kodifikációs javítások, másrészt a választási törvények pontosítását célozzák. Ezek közül most hadd tegyek említést a fontosabbakról.
A választási eljárási törvény hatályos szabályozása lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Választási Bizottságban egy pártnak több képviselője is legyen, akkor is delegáljon tagot az európai parlamenti választásra tekintettel, ha országgyűlési képviselőcsoportja útján már rendelkezik tagsággal. Nyilvánvaló, hogy ezt a visszásságot meg kell szüntetni. Nem rendezi a választási eljárási törvény azt az esetet, amikor a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár levélben leadja a szavazatát, majd a szavazás napját közvetlenül megelőzően Magyarországon lakóhelyet létesít. Ebben az esetben a hatályos szabályok szerint automatikusan névjegyzékbe kell venni, így pedig jogosult lesz arra, hogy az újonnan létesített magyarországi lakcíme szerinti szavazókörben szavazhasson.
Mivel a levélben érkező szavazási iratok feldolgozását a Nemzeti Választási Iroda már a szavazás napját megelőző 6. naptól megkezdheti, a hatályos szabályozás alapján nem lenne kiszűrhető, hogy az érintett polgár leadott-e már listás szavazatot. Indokolt a szabályozást tehát úgy kialakítani, hogy ez a választópolgár az újonnan létesített lakcíme szerinti szavazókörben már csak egyéni választókerületi szavazólapon szavazhasson. Jelenleg sem az önkormányzati választási törvény, sem a választási eljárási törvény nem tartalmazza, hogy a polgármester, az egyéni választókerületi képviselők, továbbá a fővárosi és megyei önkormányzati képviselők választása során a választópolgár hány szavazatot adhat le. Indokolt ezért a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényt ennek megfelelően módosítani.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A választási törvények módosítása után hadd ismertessem röviden a javaslat további változtatásait is. Ezek közül a sajtóban is kiemelten hírt kapott rendelkezések az Alkotmánybíróság tagjainak megbízatását érintik. Szeretném ezt a kérdéskört jobban megvilágítani az önök és a vitát követők számára. A korábbi alkotmány, az 1949. évi XX. törvény nem tartalmazta az Alkotmánybíróság tagjainak megbízatási idejét, csak a megválasztáshoz szükséges kétharmados többségről rendelkezett. Így a részletes szabályokat, a megbízatási időt, valamint a megbízatás megszűnésének eseteit is törvény, az Alkotmánybíróságról szóló törvény határozta meg. Az új alaptörvény ugyanakkor a legfőbb közjogi tisztségviselő tekintetében kivétel nélkül rögzíti a megbízatás időtartamát. Ennek megfelelően az alkotmánybírák esetében a 24. cikk (8) bekezdése így szól: az Alkotmánybíróság 15 tagból álló testület, amelynek tagjait az Országgyűlés az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával 12 évre választja. Itt tehát maga az alaptörvény rögzíti kategorikusan, hogy 12 évre választja az Országgyűlés az Ab tagjait.
Megítélésünk szerint a törvény ezért már nem rendelkezhet szűkítően a megbízatás időtartamáról. Szeretném e körben kiemelni azt is, hogy ahol az alaptörvény kifejezetten rendelkezni kívánt a tisztség megszűnéséről a bírák és az ügyészek tekintetében, ott maga az alaptörvény meghatározta az ehhez szükséges szabályokat. De hangsúlyozni kell, hogy a legfőbb közjogi tisztségviselők, így a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész vagy az Országos Bírósági Hivatal elnöke tekintetében az alaptörvény kivételt ad, rájuk szintén nem vonatkozik a megbízatás nyugdíjkorhatárral való megszűnését előíró szabály.
Az önök előtt fekvő törvényjavaslat tehát az egységesítés irányába mutat, amikor az alkotmánybírák esetében eltörli a 70. életév betöltésére vonatkozó szabályt. A teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy e rendelkezéssel párhuzamosan szükségessé vált a megválasztási feltételek között annak rögzítése, hogy 70. életévét betöltött személy ne legyen megválasztható az Alkotmánybíróság tagjává.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat érdemi rendelkezéseivel kapcsolatban igyekeztem bemutatni az önök számára a szabályozási célokat és megoldásokat, a technikai változtatásokra és kodifikációs pontosításokra, ha megengedik, most nem térnék ki.
Nem tartalmazza továbbá a javaslat az alaptörvény ötödik módosításából az egyházak szabályozását érintő technikai változtatásokat sem, azok várhatóan önálló törvényjavaslatban kerülnek majd benyújtásra az Országgyűlés elé.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Kérem, önöket, hogy támogassák a törvényjavaslat elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés