NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót. A Házszabály szerint elvileg az illetékes miniszternek részt kellene vennie ezen a vitán. Ehhez képest, ugye, azt látjuk, hogy rendre a rekordszámú államtitkárból is csak egyetlenegy, pláne nem miniszter van jelen, és telefonál most is, ahogy teszi ezt a felszólalásaink alatt. Ezért nem várhat például Magyar Zoltán képviselőtársam sem arra, hogy érdemi választ kap felvetésére. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Melyik ponthoz szól hozzá?) Hadd válaszoljak tehát a kormány helyett képviselőtársamnak, annál is inkább, mert a kulturális bizottságban tanúja voltam annak, ahogy a kormány bejelentette, hogy nem támogatja; hát nemhogy a mosonmagyaróvári '56-os múzeum létrehozatalát, de nem támogat egyetlenegy ellenzéki módosító javaslatot sem.
Ami a fájó, hogy az illetékes szakmai bizottság sem támogatja. Elvileg a szabad mandátum elve alapján azt várnánk, hogy legalább a bizottság, ha a kultúrát például fontosnak tartja, akkor a bizottság hatáskörébe tartozó ügyekben legalább bizottsági szinten támogatást nyújt, ami azt jelenti, hogy legalább bekerülhetne ide plenáris ülésre, szavazásra, nem pedig már ott lesöprik a javaslatot. Aztán, ha itt a kormánytöbbség egyéb, össznemzeti, össz-nemzetgazdasági szempontokból, mondjuk, úgy döntene, hogy ez nem fér bele, akkor ezt még meg is értenénk. De hogy még a bizottság sem tartja fontosnak ezeket, az nagyon fájó.
De hát mi az, hogy Mosonmagyaróváron nem jön létre '56-os múzeum? Hát a Kossuth térről is eltávolítják az '56-os emlékműveket, ugye, most itt a felújítás során. Nemhogy a Szabadság téri szovjet emlékművet távolítanák el, annak önkényuralmi jelképeivel együtt, ami ide, a Kossuth térre is árnyékot vet, hanem az '56-os örökmécsest, a közel ezer halálos áldozatot követelő Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékművét is eltávolítják egy föld alatti óvóhelyre. A jövőben ott lesz megtekinthető, már ha valaki azt észre fogja venni egy föld alatti sikátorban.
Tehát ne reménykedjen, képviselőtársam, nemcsak abban, hogy mondjuk, a kormány egyetlen jelen lévő államtitkár képviselője abbahagyja a telefonálást, de abban sem, hogy Mosonmagyaróváron létrejöhet egy '56-os múzeum. Ugyanis sajnos még a Kossuth térről is eltávolítják az '56-os emlékhelyeket. Sajnálom. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés