SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Varga Géza képviselőtársammal itt-ott egyetértünk, itt-ott távolabb állnak a nézeteink egymástól.
A mezőgazdasági oktatás vonatkozásában felvetett egy amúgy támogathatónak mondható javaslatot, de mondok egy ellentétes információt, ami konkrét dolog. Keszthelyen működött egy Nagyváthy János névre hallgató mezőgazdasági szakközépiskola, ami pontosan azokat a célokat lett volna hivatott megvalósítani, amire talán most a mezőgazdaságnak szüksége lenne, illetve az elmúlt 20 esztendőben is taníthatták volna ott a gyereket a magyar föld szeretetére, művelésére, szakszerű művelésére. Sajnos, kiürült ez az iskola.
Ebben az iskolában már tanítottak szakácsokat, képeztek már mindenféle turisztikai dolgokra, de egyszerűen nem volt már igény rá. Inkább onnan közelíteném meg a dolgot, hogy ezen középszintű mezőgazdasági oktatásra, úgy tűnik, nincs igazából jelentős igény. A gyors iskolai végzettségek megszerzésére, amit arany- meg ezüstkalászos gazdaképzés címszó alatt szoktunk általában emlegetni, ami 6-8 hónap alatt teszi lehetővé bizonyos alapvető ismeretek megszerzését, talán úgy néz ki, nagyobb érdeklődés mutatkozik, illetve külön a méhészettel, a borászattal, a vadgazdálkodással kapcsolatos képzésekre. Úgy ítélem meg, hogy a jelenlegi igények mellett valóban a mezőgazdaság oktatására jelentős hangsúlyt kell fektetni, de nem biztos, hogy pontosan az oktatásra kell a pluszösszegeket fordítani.
Az én javaslatom inkább akkor úgy szólna, hogy nem az oktatást, hanem a bemutató gazdaságok számát kell Magyarországon növelni, amelyeknek nem kell feltétlenül oktatási intézményhez kötődniük, hanem legalább megyénként mondjuk, legyen 3-4, ahol a környéken élő emberek az oda jellemző, arra a térségre jellemző gazdálkodást tudják vizuálisan is megtekinteni, tehát nem csak könyvben olvassák el, hogy az 5 vagy a 100 hektáros gazdálkodó hogyan végzi a tevékenységét.
Azt hiszem a két percem lejárt. Elnök úr, köszönöm szépen, de majd újra kérek szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés