SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Szintén Sós Tamás úrnak szeretném mondani, hogy kampányízű volt, amit elmondott a jelenlegi költségvetésen keresztül. Nem az ország problémáival, hanem a megyei problémákkal foglalkozott, de ez nem baj. Inkább csak az, hogy folyamatos visszatekintés után inkább el kellene egy kicsit olvasni a friss híreket. Idézek egyet belőle csak arra példaként, hogy milyen rossz állapotban van a magyar gazdaság
"Bizakodóbbak a vállalkozások, derül ki egy friss kamarai felmérésből. A cégek a visszajelzések alapján főleg az iparban számítanak növekedésre, így a következő negyedévben akár 15 százalékos GDP-emelkedés is várható. Parragh László szerint a javuló várakozások valamennyi területen jelen vannak, a legerőteljesebben az exportban és az iparban. Pozitív a mutató a szolgáltatásban és a kereskedelemben, sőt az építőiparban is, ami azt jelzi, hogy az ágazat elindult a gödörből felfelé." Csak ennyit tennék hozzá.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés