DR. ARADSZKI ANDRÁS, a fenntartható fejlődés bizottsága előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A fenntartható fejlődés bizottsága 2013. október 11-én megtartott ülésén megvitatta a T/12909. számú, a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosítását.

A vita során az a többségi álláspont alakult ki, hogy a törvényjavaslat egy olyan helyzetet próbál orvosolni, és reményeink szerint tud is orvosolni, amely ahhoz járul hozzá, hogy eredményesebben működjön a területfejlesztési és területrendezési politikánk. Azt lehetett látni az elmúlt időszakban, hogy ez a politika és ennek eszközrendszere viszonylag kis eredményekkel tudott hozzájárulni a területi felzárkóztatási folyamatokhoz.

Ez a benyújtott törvényjavaslat egy keretjellegű szabályozást biztosít, és összhangot teremt az önkormányzati törvénnyel, amelynek 2011-es rendelkezése értelmében a megyei önkormányzatok hatáskörébe adta a helyi területrendezésben, gazdaságfejlesztésben, vidékfejlesztésben és koordinációban való részvételt. Én azt látom, és a többségi vélemény is ezzel értett egyet, hogy önmagában véve ez egy kellően arányos és megfelelő súlypontú döntéshozatali fórumot tudott teremteni, ennek a tartalmával tulajdonképpen egy egészen nagy térség, egy megyei térség felügyelete, döntési kompetenciája erősödött meg a szubszidiaritás elve mentén. Még annyit szeretnék ehhez hozzátenni, hogy indokolttá vált sok más egyéb részletszabálynak a finomítása, és egyebek mellett indokolttá vált egy új érdekegyeztetési szervezetnek a kialakítása, amely az Országos Területfejlesztési Fórumot jelenti. Ebben az önkormányzati szereplők és a kormányzati szereplők vesznek részt, és gondoskodnak a törekvések összehangolásáról, a területfejlesztési politikának a kiegyensúlyozott megvalósításáról.

A vita során elhangzott egy olyan kitétel is, amely szerint igen aggályos a főépítész jogkörének a megcsorbítása, azaz az előzetes véleményezési jognak az elvétele. Ebben a vitában a többségi álláspont az volt, hogy ez egy igazán életszerű és korábbi kormányrendeletben meghatározott gyakorlatot is törvényi szintre emel, másrészt szintén azt kell mondani, hogy a javaslattételi jognak a biztosítása pontosan egy proaktív szerepet biztosít a főépítész számára, már ő maga is résztvevője, gerjesztője lehet azoknak a folyamatoknak, amelyek az adott területfejlesztési döntés eredményeként fognak megjelenni.

Én azt gondolom, és azt igazolta a többségi vélemény is, hogy a törvényjavaslat mindenféleképpen alkalmas arra, hogy új alapokra helyezze a területfejlesztést, és minden más közjogi intézménnyel - lásd a megyei önkormányzatokkal - való kapcsolatrendszert tud rendezni, és reményeink szerint nagyobb fejlesztési források is rendelkezésre fognak állni a megyék részére, illetve fontos döntési pozíciókat kapnak ezen a területen.

Mindezeket összegezve azt tudom mondani, hogy a bizottság 15 igen szavazat és 3 tartózkodás mellett a javaslatot általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu