LÁSZLÓ TAMÁS, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. számú törvény módosítását nagyon sok ok indokolta, ezt az előterjesztést tárgyalta az önkormányzati és területfejlesztési bizottság. A vitában pró és kontra érvek hangzottak el.
Mi volt ennek az előterjesztésnek, ennek a törvénymódosításnak az alapvető célja? Az, hogy a területi kiegyenlítődést, a térségek felzárkóztatását célzó programok összességében a jelenleginél erőteljesebben járuljanak hozzá a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez. Itt a fejlesztéspolitika és a területfejlesztés eszközeinek összehangoltabb, integráltabb együttműködését célozza meg ez a törvénymódosítás. A kormány kiemelt feladata a területi egyenlőtlenségek mérséklése, az elmaradott területek felzárkóztatása, az életkörülményekben meglévő különbségek területi kiegyenlítése és a jólét lehetőségének megteremtése. Alapvetően úgy gondoljuk Fidesz-KDNP-frakcióként, hogy a területfejlesztés, a területrendezés alapvető gazdasági erőforrás és egyben társadalmi erőforrás is.
Mik voltak ennek a módosításnak a fő céljai? Mint említettem, elsődlegesen az, hogy erősítse a területi tervezés integráló szerepét, ezt számos módon igyekszik a törvénymódosítás elősegíteni.
A második dolog a területi önkormányzatok új feladatainak szabályozása. Itt a megyei önkormányzatoknak és Budapest főváros önkormányzatának feladataként nevesíti az önkormányzati törvény a területfejlesztést és a területrendezést, a megyei önkormányzatnak feladatként a vidékfejlesztést és annak koordinációját, így az új szabályozás alapján indokolt újra meghatározni a megyei, fővárosi önkormányzatok feladat- és hatásköreit, a döntéshozatali, egyetértési, véleményezési kompetenciákat.
Egy következő alapvető cél az, hogy legyen átláthatóbb a kormányzati és az önkormányzati szereplők közötti feladatmegosztás, legyen nagyobb összhang a hazai területfejlesztési célkitűzések, valamint az európai uniós támogatási források felhasználása között. Itt paradigmaváltást látunk az előző európai uniós időszak támogatási forrásainak felhasználása és a tervezett 2014-20-as európai uniós költségvetési ciklus támogatási forrásainak felhasználási célrendszere között.
A következő nagy cél az, hogy a kormányzat létrehozza a megyei önkormányzatok és Budapest főváros önkormányzata között az érdekegyeztetés új intézményrendszerét; itt törvényi előkészítésekre volt szükség. Magán a bizottsági ülésen felmerült, hogy miért most, miért ilyen későn, miért így. Azt gondolom, hogy azok a törvényi előkészítések, amelyekből az önkormányzati törvény egy új struktúrát hozott létre az államigazgatás különböző szintjein, előkészítették ennek a törvénynek azt a hátterét, amiben itt teljesen új eszközök és új intézmények alakítására nyílik lehetőség.
A regionális fejlesztési ügynökségek a területi önkormányzatok tulajdonába kerülnek. Ezeknek az ügynökségeknek fő feladata a területi önkormányzatok döntés-előkészítő munkájának, valamint a területi tervek és majd 2014-től az operatív programok megvalósításának elősegítése és támogatása. Így a korábbi Országos Területfejlesztési Tanács helyett az Országos Területfejlesztési Érdekegyeztető Fórum jön létre. Úgy gondolom, már a nevében paradigmaváltás van, itt a Területfejlesztési Tanács helyett az Érdekegyeztető Fórum egészen mást sugall már a nevében is. Ennek a feladata az önkormányzati és kormányzati törekvések összehangolása a területi fejlesztési politika hatékony alakítása érdekében.
Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság a törvénymódosítást 21 igen és 4 nem szavazattal megtárgyalásra javasolta.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(9.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés