LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Lengyel Szilvia hozzászólása késztetett engem arra, hogy egy kicsit értelmezzem néhány gondolatát. Először is azt gondolom, hogy az OTÉF-fel kapcsolatos gondolataira maga a törvény szövege világosan felel. Ebben szavazatokról van szó. Sőt, ha a 4. § (6) bekezdését olvassuk, akkor itt az áll, hogy az OTÉF ülésén egy szavazattal rendelkeznek a kormányzati, és egy szavazattal rendelkeznek az önkormányzati tagok. De itt jön a legfontosabb mondat utána: az OTÉF konszenzussal hozza meg döntéseit. Vagyis addig kell egyeztetni, amíg nincs konszenzus. Úgy gondolom, ebben olyan egyetértési kötelezettség fogalmazódik meg, amit ön még csak nem is álmodott magának.
Egy picit a részvételi tervezés, a közösségi tervezés gondolatára. Ez a törvény nem erről szól, hölgyem. Ez a törvény a kormányzati nagy stratégiák elrendezéséről szól, a területfejlesztés, területrendezés nagy összhangjait teremti meg. A XV. kerületben, ahonnan jövök, közösségi tervezésben 12 tér megújítása folyik. Akkora közösségek jöttek létre ezeknek a kis tereknek az alakítására, hogy, úgy gondolom, erre csak büszkék lehetünk. Ez a törvény nem erről szól. A közösségi tervezés és egyáltalán a részvételi demokrácia jogosítványai, lehetőségei, mindenféle összehangolási lehetőség tökéletesen megvan. Tehát úgy gondolom, ez a törvény nem erről szól. Ez ott van lehetőségként minden egyes önkormányzat számára, az önkormányzatok élnek is ezekkel az eszközökkel, és remek dolgokat csinálnak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés