DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány márciusban stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az elektronikai alkatrészeket gyártó Jabil Circuit Kft.-vel, ami akkor a 16. ilyen megállapodás volt a stratégiai megállapodások hosszú sorozatában. A cég ebben a dokumentumban azt vállalta, hogy további beruházásokat és fejlesztéseket fog végrehajtani, és új munkahelyeket hoz létre. Ehhez képest információim szerint a tiszaújvárosi gyárban december 11-ig közel 700 főt terveznek elbocsátani, sőt már a megállapodás aláírása után nem sokkal leépítésekre került sor.
A csütörtökön megjelent hír szerint a szintén stratégiai partner Tesco is elbocsátásokra készül, annak ellenére, hogy a kormányzattal kötött megállapodásban 2013-ra és 2014-re jelentős foglalkoztatásbővítést vállalt.
(16.40)
Az NGM rögtön sietett hozzátenni, hogy ezek a megállapodások nem jelentenek garanciát a munkahelyek megőrzésére, csak afféle szándéknyilatkozatok, amelyek jogi kötelezettségvállalást nem tartalmaznak. A sorozatos leépítések viszont mégiscsak rámutattak arra, hogy a nagy felhajtások közepette megkötött megállapodások nem jelentenek többet egy darab papírnál, és jól mutatják azt a pótcselekvést, ami munkahelyteremtés címszó alatt zajlik ebben az országban.
Minek köt a kormány ilyen látvány megállapodásokat, tisztelt államtitkár úr? Próbál-e egyáltalán érvényt szerezni a megállapodásokban foglaltaknak például a Jabil esetében? Ha azt nem is tudja elérni, hogy ezek a cégek munkahelyeket hozzanak létre, tesznek-e valamit azért, hogy legalább ne rakjanak százával utcára embereket? Ezenkívül jó lenne látni, hogy hány új munkahelyet köszönhetünk ezeknek a megállapodásoknak összességben. Vannak erről adatai az NGM-nek?
Köszönettel várom megtisztelő válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés