DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy az a törvényjavaslat, amelyet Jakab István alelnök úr és Győrffy Balázs elnök úr terjesztett be a tisztelt Ház elé, mindenképpen olyan nagyon fontos kérdésekben ad tiszta és világos iránymutatást, amelyek a kamarai törvény elfogadásakor még nem voltak láthatók, és én még emlékszem, a kamarai törvény vitája során is többször elmondtuk, hogy az elkövetkező időszakban valóban ez a törvény majd átalakításra és módosításra fog szorulni, tekintettel arra, hogy vannak olyan jól látható folyamatok, amelyek már egyértelműen megmutatták azt az irányt, amelyet mindenképpen az agrárkamarának az elkövetkező időszakban be kell tölteni az agrártársadalomban.
Ezek a módosítások, amelyeket most hallhattunk, ezek pontosan ezt az irányt határozták meg. Én azt gondolom, hogy Jakab István elmondta azokat a nagyobb, főbb irányokat, amelyeket a törvényjavaslat tartalmaz. De én azt gondolom, hogy egy dologban egyet kell érteni a parlamentben valamennyi parlamenti pártnak, akik valóban az agrárkamara köztestületi funkcióját határozzák meg, hogy egy olyan agrárkamarára van szükség ma Magyarországon, amely valóban egy szolgáltató kamara, és a szolgáltatáshoz meg kell teremteni azokat a nagyon fontos feltételeket, hogy a gazdatársadalom felé a kötelező kamarai tagság révén valóban a kamara szolgáltasson. Mert természetesen a kötelező kamarai tagság automatikusan azt kell hogy eredményezze, hogy aki tagdíjat fizet a kamara részére, a tagdíjért mindenképpen szolgáltatásra legyen jogosult. És ezt teremti meg ez a törvényjavaslat azokkal a nagyon fontos kiegészítésekkel, amelyek egyébként - én azt gondolom - egy ésszerű döntés eredményeképpen jöttek létre, ugyanis a magyar kormány és az agrárkamara kötött egy megállapodást, és jelen pillanatban semmi más nem történt, mint ennek a megállapodásnak a beemelése ebbe a törvénybe.
És én azt gondolom, hogy egy nagyon lényeges dolog van, ami mindenképpen minden parlamenti pártnak az érdeke kell hogy legyen, hogy a Magyar Agrárkamarában ott legyenek azok a szaktanácsadók, szakértők és falugazdászok, akik a szolgáltatást, a klasszikus értelemben vett szolgáltatást tudják ellátni. És ez a törvényjavaslat ezt a lehetőséget teremti meg.
Valóban, a falugazdászokért, azt gondolom, Jakab István, én magam is és mások is nagyon sokat harcoltak. Ha emlékeznek rá, egy kis történelmi áttekintést hadd adjak önöknek: a 2005-ös nagy agrárdemonstrációnak az egyik nagyon fontos követelése volt, hogy annak a 600 falugazdásznak a sorsát rendezzük, és ez a 600 falugazdász megmaradjon, akiket az előző szocialista kormányok, hogy így mondjam, el akartak törölni. Meg akarták szüntetni annak a lehetőségét, hogy a magyar gazdáknak, a magyar termelőknek megmaradjon az az egyetlen kapcsolat az agráriumban a falugazdászokon keresztül, illetőleg ezek a falugazdászok tudják segíteni a vidéken, a végeken azokat a termelőket, akik az uniós csatlakozás során nem voltak olyan helyzetben, nem voltak minden információ birtokában, és így azokat a pályázatokat, támogatási kérelmeket, amelyeket el kellett juttatni az MVH-hoz, nem minden esetben tudták megfelelően elkészíteni. Na, a falugazdászok ezeknek a termelőknek segítettek, ezért volt annyira fontos a falugazdászoknak a megtartása.
És én azt gondolom, hogy most végre nyugvópontra került ez a nagyon fontos kérdés, mert a falugazdászoknak valóban itt, az agrárkamarában van a helyük, és így a falugazdászok szolgáltatni tudnak, sőt hatósági jogosítvánnyal is fognak rendelkezni. És azt gondolom, hogy valóban egy szolgáltató kamara fogja a tevékenységet ellátni. És ugyanezt tudom elmondani azokról a szakértőkről, szaktanácsadókról, akiknek egy része, a kamarai szaktanácsadók jelen pillanatban is megtalálhatók a kamarában, de azt gondolom, hogy ennél egy sokkal bővebb lehetőséget kell biztosítani, mert a kamarának azoknak a termelőknek, gazdálkodóknak, akik nem rendelkeznek pályázatírókkal, segíteni kell abban, hogy elkészítsék a pályázatokat. Ez a módosítás ezt a lehetőséget teremti meg.
Tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak ez a legfontosabb üzenete, a legfontosabb része. Természetesen, ahogy Jakab István alelnök úr is elmondta, itt az Ipari és Kereskedelmi Kamarával kötött megállapodás egy részének a beemelése, az önkéntes kamarai tagság, egyes TEÁOR-számok módosítása, ez mind-mind nagyon fontos. De ahhoz, hogy egy kamara szolgáltasson, vagy egy kamara azért a tagdíjért, amelyet beszed, megfelelő szolgáltatást tudjon nyújtani, ahhoz mindenképpen elengedhetetlen, hogy mindenki, aki ma Magyarországon az agráriumban ezt a szolgáltató tevékenységet tudja segíteni... (Leesik a mikrofonja.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés