GAAL GERGELY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az elmúlt hetekben és jelenleg is több hazai és nemzetközi fórum témája a környezetvédelem. Többek között november 14-én zárult a második nemzeti éghajlat-változási stratégia társadalmi egyeztetése. Indokolt ezért, hogy itt, az Országgyűlésben is megfogalmazzunk néhány általános gondolatot a környezetvédelemmel kapcsolatban.
Tisztelt Képviselőtársaim! A második nemzeti éghajlat-változási stratégia 2025-ig határozza meg a legfontosabb teendőket a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és a lakosság szemléletformálása területén. A Varsóban jelenleg zajló ENSZ éghajlat-változási konferencia során a résztvevők egy globális éghajlatvédelmi megállapodást készítenek elő. Ez is mutatja, hogy az államok vezetői felismerték a klímaváltozás veszélyeit, és egyre komolyabban dolgoznak a következmények elkerülésén. Magyarország korábbi éghajlat-változási stratégiájának a felülvizsgálata tehát az európai uniós és a nemzetközi jogi környezet és gondolkodás változásainak figyelembevételével is időszerű.
Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete 2013. szeptember 27-én tette közzé harmadik jelentését a klímaváltozásról. A jelentés megállapítja, hogy 1901 és 2012 között a Föld légkörének átlaghőmérséklete 0,9 Celsius-fokkal emelkedett, amelyhez a természetes éghajlati változások csak kismértékben, kevesebb, mint 0,1 Celsius-fokkal járultak hozzá. A jelentés készítői arra a következtetésre jutottak, hogy több mint 95 százalékos bizonyossággal a XX. század közepétől mért melegedés hátterében elsősorban az antropogén, vagyis az emberi tevékenység áll. A klímaváltozás fő oka a jelentés szerint az ember által kibocsátott szén-dioxid.
Tisztelt Képviselőtársaim! A bennünket körülvevő világ iránt elsősorban mi, emberek tartozunk felelősséggel. Az emberiségnek minden időben számot kell vetnie azzal, hogy a tevékenységével milyen hatást gyakorol a környezetére. Amikor a műszaki fejlődés során egyre inkább a magunk képére formáljuk és kényelmessé tesszük a világunkat, mindig figyelembe kell vennünk azt is, hogy ezzel mennyire változtatjuk meg a környezetünket, az utánunk következő nemzedékek számára nem okozunk-e maradandó károsodást. Ahogyan az élet számos területén, úgy a keresztény világszemlélet alapján ebben a kérdésben is könnyebben tudunk eligazodni. Ferenc pápa szerint például a teremtett világ megőrzése mindannyiunk feladata, de II. János Pál pápa is így fogalmazott még 1987-ben: "Először is egyre jobban fel kell ismernünk, hogy a különböző élő és élettelen dolgokat - a fákat, az állatokat, a természet elemeit - nem használhatjuk fel tetszésünk szerint büntetlenül saját gazdasági céljainkra. Ellenkezőleg: figyelembe kell vennünk minden létezőnek a természetét és kölcsönös kapcsolódását a dolgok rendjében, a kozmoszban." A szent életű pápa így folytatja: "A természet kincsei korlátozottak, közülük némelyek, ahogy mondani szokták, nem termelődnek többé újjá. Ezeknek olyan abszolút felhasználása, mint ha kimeríthetetlenek lennének, nem csupán a jelenlegi, hanem minden következő generáció számára is komoly veszélyt jelent."
Ahogyan az imént idézett gondolatokból is látható, a keresztény világnézet alapján magától értetődő, hogy mi, emberek felelősséggel tartozunk a teremtett világ iránt. A teremtett világ jelenti környezetünket, amelyet mi, emberek mértéktartó és felelős életmóddal tudunk megőrizni. A valódi felelős gondolkodás azonban azt is jelenti, hogy a környezetvédelem jelszavával nem a puszta feltűnéskeltés és politikai hangoskodás a célunk. A környezetvédelem nem egyfajta újkori ökovallásosság kell hogy legyen, hanem egy átgondolt, tervszerű és aktív magatartást igénylő feladat. A teremtett világ védelme tehát nem önmagáért van, hanem emberközpontú. Célja az, hogy az emberi élet legyen hosszú távon fenntartható. A tudatosság itt az értelmes kompromisszum folyamatos keresését jelenti, gazdasági és fenntarthatósági szempontok között. A mindenkori döntéshozóknak tehát a jó gazda gondosságával kell megőrizniük, fenntarthatóan használniuk a környezeti erőforrásokat, a jövő nemzedékek iránti felelősségérzettől vezérelve.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés