SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Ritkán mondok ilyet, hogy ezért örültem, hogy egyetlenegy MSZP-s itt van, hiszen Józsa képviselő úr felszólalása abszolút alátámasztotta azt, amit előtte mondtam. Pont ez mutatja meg az éles kontrasztot, hogy mi próbálunk nyíltan és őszintén beszélni dolgokról, mire Józsa képviselő úr fölállt, egyetlenegy érve volt, ezek nácik, fasiszták, rasszisták. Na most, arra nem tudott figyelni a beszédemben, hogy azt mondtam, hogy a magyar a történelme során mindig is befogadó nemzet volt. Történelem. Józsa képviselő úr, tudom, önnek a magyar történelem nem sokat jelent, hiszen ezt már többször bebizonyította, hogy sem a magyar történelem ismerete, sem az érzelmei nem vezethetik arra, hogy a magyar történelemmel foglalkozzon. Én nem mondom azt, amit ön mondott, hogy vagy-vagy. Itt nincs vagy, ön egyszerűen csak korlátolt.
Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés