DR. KOLLARIK TAMÁS, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy expozémban a Médiatanács 2012. évi munkájáról nyújtsak átfogó képet önöknek.
Tisztelt Ház! A Médiatanács munkáját 2011. január 1-je óta a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény határozta meg. E két törvény által előírtak teljesítése és betartása, betartatása a feladatunk, olyan módon, hogy mindeközben kiemelt figyelmet fordítsunk a sajtószabadság érvényesülésével együtt a demokratikus nyilvánosság fenntartására.
2012 a Médiatanács és az új médiaszabályozás második teljes éve. Ebben az évben a Médiatanács a jogalkalmazás területén szerzett tapasztalatok birtokában hatékonyan dolgozhatott, aminek köszönhetően számos eredményt tudunk felmutatni; a médiatartalmak felügyelete, a rádiós frekvenciák pályáztatása, az egyenlő feltételek megteremtése, a támogatási tevékenységünk megújítása elsődleges feladatunk volt 2012-ben is. A sok esetben évtizedes médiaigazgatási tapasztalattal rendelkező hivatali munkatársakkal, a szakmai és piaci szereplőkkel, a civil szervezetekkel és mindazokkal, akiknek életére közvetlenül kihatnak a médiaigazgatási szabályok, közösen folytattuk a leírt rendelkezések gyakorlatba való átültetését. Közös célunk a médiapiac egyensúlyát fenntartani, működését kellő szakmai gyakorlati megalapozottsággal felügyelni, ezáltal kiszámítható, piacbarát környezetet kialakítani a szereplők számára. Törekszünk minden ügyben szakmai, nyitott és együttműködő partnerszervezetként eljárni.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem, engedjék meg, hogy beszámolónk adataira támaszkodva a Médiatanács 2012-es évének legfontosabb eredményeit számokban is bemutassam. 2012-ben a Médiatanács 2292 döntést hozott; ezek legnagyobb részét - összesen 1198-at - a médiaszolgáltatási jogosultságokkal kapcsolatos tárgykörben. A médiaigazgatásra vonatkozó szabályok megsértését 187 határozatban állapítottuk meg, és 94 médiatanácsi határozatot hoztunk meg állampolgári bejelentésekkel összefüggésben. Kiegyensúlyozottsági kérelmek nyomán 120, egyéb kérelmekkel kapcsolatban 22 döntés született. A "Magyar média mecenatúra" programot érintő ügyekben 187 döntést hozott a Médiatanács.
Az állami tulajdonú földfelszíni frekvenciákkal való felelős gazdálkodás fontos feladat a Médiatanács számára. Nagyszámú helyi, illetve körzeti rádiós frekvenciahasználati jogosultság járt le 2012 során. A 60 napos ideiglenes jogosultságok ugyan biztosították a rádiók zavartalan működését, de a jogbiztonság érdekében a Médiatanács mégis a pályázati eljárások mielőbbi lefolytatására törekedett. Mivel a 2011-ben elindított 52 pályázati eljárásból csak 8 pályázati eljárás zárult le, a többi 44 eljárás lezárására már 2012-ben került sor. 2012-ben - a további megújítás lehetősége nélkül - 21 médiaszolgáltatási jogosultság járt le, közülük a Médiatanácsnak 2012-ben 17 esetben volt lehetősége eredményt hirdetni.
A 2013. évben lejáró jogosultságok hasznosítása előkészítéseként a Médiatanács 7 pályázati felhívást fogadott el, valamint az év végén további 7 rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására irányuló pályázati eljárás előkészítését indította meg. Emellett a rádiós piac színesítése érdekében az év végén kiírásra került a kisközösségi rádiós lehetőségekre vonatkozó pályázat is. A Médiatanács a kiírás véglegesítése során kikérte a civil és szakmai szervezetek véleményét, köztük a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének mint szakmai érdekképviseletnek a véleményét is.
2012-re a Médiatanács minden földfelszíni frekvencián sugárzó helyi, körzeti és országos médiaszolgáltatóval megkötötte a médiatörvény által előírt hatósági szerződéseket. A hatósági szerződések átláthatóbb viszonyt teremtettek, valamint biztosítják, hogy mind a rádiók, mind pedig a televíziók igazságosabb, arányosabb és jelentősen kedvezőbb mértékű médiaszolgáltatási díjakkal számolhatnak.
A médiatörvényben foglalt rendelkezések alapján a frekvenciás médiaszolgáltatókra kialakított új médiaszolgáltatási díjmodell révén a médiaszolgáltatási díjak már megfelelnek az arányosság követelményének, csökkentik a rádiós, televíziós piacra korábban jellemző piaci egyenlőtlenségeket. A Médiatanács az új díjak kialakításánál figyelembe vette az elmúlt években lezajló gazdasági válság médiapiacra gyakorolt hatását is, ezért a 2010-ben érvényesülő átlagos, a vételkörzet egy lakosára jutó díj nagyságánál 25 százalékkal kedvezőbb árszinten határozta meg a bázisdíjakat.
Az új díjstruktúra bevezetésére főként a földi frekvencián sugárzó helyi és körzeti adók esetében került sor. Az új díjszámítási rendszer - hasonló szempontok alapján - mind a helyi, mind a körzeti, mind pedig az országos vételkörzetű médiaszolgáltatók által fizetett díjak mértékét is meghatározza. Ezek valamennyi esetben igazodnak a vételkörzet nagyságához, és kiszámításuknál figyelembe kell venni a vételkörzetben élők vásárlóerejét. Az új díjszámítási rendszer az egyenlő elbírálás elvét szem előtt tartva nem tesz különbséget a régebb óta piacon lévő szereplők és az új belépők között sem, mivel mindannyian kedvezőbb díjakkal kalkulálhatnak.
A Médiatanács a földi sugárzású, országosan fogható két kereskedelmi televízió és két kereskedelmi rádió díjai mellett 78 helyi és körzeti médiaszolgáltató díját határozta meg. Az új szerződésekben túlnyomó többségben díjcsökkentéssel számolhatnak a szolgáltatók, ugyanakkor nem volt olyan szolgáltató, akinek az új díjszámítási rendszer alapján nőttek volna a díjai.
A Médiatanács felügyeli a médiaszabályozásban előírt tartalmi követelmények teljesülését a rádiós és televíziós médiaszolgáltatásokban, valamint a társszabályozás hatálya alá nem tartozó lekérhető médiaszolgáltatásokban és sajtótermékekben is. A felügyelet többek között kiterjed a gyermekvédelmi szabályokon túl az emberi méltóság védelmére, a gyűlöletbeszéd tilalmára, a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, valamint a kereskedelmi kommunikáció jogszerűségére is.
A Médiatanács a beszámolóval érintett év során 187 határozatban állapította meg a médiaigazgatásra vonatkozó szabály megsértését. A médiaszabályozásban előírt tartalmi követelmények ellenőrzése során az első és legfontosabb, hogy a gyermekek lehetőleg ne találkozzanak fizikai, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődésükre potenciálisan káros hatást gyakorló tartalmakkal. A törvény pontosan meghatározza azokat a szempontokat, amelyek alapján a szolgáltatók kötelesek besorolni és a besorolásnak megfelelő időben sugározni a különféle médiatartalmakat.
A Médiatanács kiemelt figyelemmel követi, hogy a médiavállalkozások betartják-e a kiskorúakat védő rendelkezéseket. A médiatörvény gyermekek és kiskorúak védelmével kapcsolatos rendelkezéseivel összefüggő jogsértések kapcsán a 2012-es adatokat vizsgálva megállapítható, hogy az utóbbi években folyamatosan csökkent a kiskorúakat sértő tartalmakkal összefüggő jogsértések száma az elektronikus médiában. A kiskorúak védelme körében a médiahatóság 2010-ben 152, 2011-ben 66, míg 2012-ben 49 törvénysértést megállapító határozatot hozott, mindamellett ugyanakkor a monitoring főosztály által lefolytatott vizsgálatok mennyisége nem csökkent a korábbi évekhez képest.
A gyermekek számára kedvező és biztonságos médiakörnyezet feltételeinek biztosítása körébe tartozik az is, hogy együttműködve a szolgáltatókkal, megkönnyítjük számukra a kötelezettségek betartását. A szakmai, civil szervezetekkel és a médiaszolgáltatókkal folytatott partneri egyeztetéseknek köszönhetően a Médiatanács 2011-ben közzé tette klasszifikációs ajánlását, amely a korhatár-besorolások alkalmazásához ad iránymutatást a médiaszolgáltatók és a szülők számára.
(10.50)
A Médiatanács 2012-ben folyamatosan figyelemmel kísérte, hogy a médiaszolgáltatók miként alkalmazzák az ajánlásban foglaltakat, továbbá hatósági felügyeleti tevékenysége körében folyamatosan ellenőrizte a gyermekek és kiskorúak védelmét szolgáló normák betartását.
Fontosnak tartottuk, hogy olyan hatékony műszaki megoldások elterjedjenek, amelyek a szülők számára könnyebbé teszik kiskorú gyermekeik megóvását a káros tartalmaktól, illetve a szolgáltatók is hatékonyan beépíthetik gyakorlatukba. Ennek érdekében hozta meg a hatékony műszaki megoldásokra vonatkozó ajánlását a Médiatanács még 2011-ben.
2012-ben feladata ezzel kapcsolatban az is volt, hogy megvizsgálja, hogy az analóg és a digitális műsorterjesztési szolgáltatást nyújtó szolgáltatók által alkalmazott műszaki megoldások mennyiben felelnek meg az ajánlásban leírtaknak. Megállapítottuk, hogy ajánlásunk hasznos volt, de a gyakorlati tapasztalatokat felhasználva néhány ponton újra kell gondolni a javaslatban foglaltakat, ezért határozatban elrendeltük a műszaki védelmi megoldások vizsgálatát, a gyermekzárral kapcsolatos szabályok, valamint a hatékony műszaki megoldások ajánlás felülvizsgálatát.
A védelem, vagyis a média hatásmechanizmusainak, eszközeinek bizonyos törvényi határok között tartása természetesen nemcsak a gyermekek, hanem minden néző érdekében fontos. Éppen ezért a Médiatanács 2011-ben még kiadta harmadik ajánlását, amelyben a termékmegjelenítéssel kapcsolatos törvényi előírásokat igyekszik egyértelműsíteni azért, hogy a szolgáltatók egyébként a törvénysértő gyakorlatot ne folytassák. A termékmegjelenítésre vonatkozó szabályok betartásával kapcsolatban a 2012-es tapasztalatok azt mutatják, hogy a szolgáltatók igyekeztek megfelelni az előírásoknak, ajánlásunk hasznos volt, a jogsértések száma határozottan csökkent.
Ahogy az a beszámolónkból is kiderül, számos egyéb tartalmi szabályt, műsorkvótát és előírást is meghatároz a médiatörvény. Engedjék meg, hogy a beszámoló jóval részletesebb leírásának szűk keresztmetszetét bemutatva néhány szóban egy-két ügyet bemutassak, amelyet egyébként a szakmai bizottságok ülésén is említettek a mélyen tisztelt képviselő urak. 2012-ben 120 esetben fordultak kiegyensúlyozottsági kérelemmel a hatósághoz, ebből hétnek adtunk helyt, 32 esetben a vizsgálat után elutasítottuk a kérelmet, 80 esetben megszüntettük az eljárást, és egy esetben érdemi vizsgálat nélkül elutasítottuk a kérelmet.
A közönségnek a sajtó sokszínűségéhez és a megfelelő tájékoztatáshoz fűződő jogának érvényesülése fontos előírása a törvénynek, hiszen a nyilvánosság tagjai közérdekű, közéleti kérdésekben a releváns vélemények ismeretében tudják kialakítani álláspontjukat, amiként arra az Alkotmánybíróság már a 2007-es döntésében is rámutatott.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége, amely a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges megfelelő tájékoztatás megteremtését segíti elő, nem jelenti, nem jelentheti a szerkesztői szabadság aránytalan korlátozását. Azt ugyanis, hogy mely események tartanak számot a közérdeklődésre, azaz mely eseményekről készül beszámoló az egyes műsorszámokban, kizárólag a szerkesztő vagy a médiaszolgáltató döntheti el, tehát nem létezik egyes eseményekről való beszámolási kötelezettség, a kiegyensúlyozott tájékoztatás csak a ténylegesen közzétett tartalmak vonatkozásában vizsgálható.
Fontos megjegyeznem, hogy a Médiatanács csak kérelemre tud eljárni kiegyensúlyozottsági ügyekben egyes közéleti kérdésekben megjelent tájékoztatások kapcsán, azaz összességében nem a csatornák műsorfolyamatait vizsgálja annak fényében, hogy abban egyes politikai pártok vagy társadalmi csoportok tagjai milyen arányban jelennek meg.
A médiaszolgáltatóknak tevékenységük során tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokban megjelenő alapvető értékeket. 2012-ben három határozatban állapította meg szankció kiszabása mellett a Médiatanács az emberi méltóság intézményének védelmét előíró törvényi rendelkezés megsértését. A Médiatanács az emberi méltóság tiszteletben tartásának megkövetelése során nem a médiában megjelenő személy személyhez fűződő jogainak sérelméről dönt, az ugyanis polgári vagy büntetőbíróság hatáskörébe tartozik, hanem a demokratikus nyilvánosság fenntartása érdekében az emberi jogok alapvető értékét, az emberi méltóság tiszteletének kultúráját védi.
A törvény szerint - ez is kérdés volt a bizottsági üléseken - nem lehet zavaró eltérés a műsorszámok és a reklámok hangereje között. A törvény hatálybalépését követő időszakban féléves türelmi idő után, 2011 végén indult el az ilyen jogsértések szankcionálása. A Médiatanács a törvényi alapelvekhez igazodva ennek a törvényhelynek a megsértése kapcsán is a fokozatosság és arányosság követelményét vette figyelembe a jogkövetkezmények megállapítása során. Az első időszakban tehát csak figyelmeztette a médiaszolgáltatókat, és jogkövető magatartás tanúsítására szólította fel őket, és csak ezután tért át az egyre szigorodó bírságkiszabásra. 2012-ben 17 felhívásra került sor, és 3 esetben bírságot is kiszabtunk a jogsértő médiaszolgáltatókkal szemben.
A médiatörvény a jelentős befolyásoló erővel rendelkező lineáris audiovizuális médiaszolgáltatók számára előírja, hogy más médiaszolgáltatóktól átvett, illetve a demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló bűnügyi tematikájú híranyag vagy tudósítás a hírműsorszám időtartamának húsz százalékánál éves átlagban nem lehet hosszabb terjedelmű. Ennek kapcsán 2012-ben a négy országos jbe - tehát jelentős befolyásolási erővel rendelkező médiaszolgáltató - közel 561 műsorórája került elemzésre, amelynek összesen 16,1 százaléka számolt be valamilyen bűncselekményről. A Médiatanács monitoring főosztálya folyamatosan nyomon követi a bűncselekmények előfordulását, és erről havi, médiaszolgáltatóra vonatkoztatott bontásban honlapján is közzéteszi az adatokat, ezzel is segítve egyébként a jogkövető magatartást.
Hatósági ellenőrzés keretében havi rendszerességgel vizsgáljuk a hallási fogyatékkal élők médiafogyasztásának akadálymentesítését szolgáló jogszabályi feltételek teljesülését. A törvény útmutatása szerint az audiovizuális médiaszolgáltatóknak törekedni kell arra, hogy műsorszámaikat fokozatosan hozzáférhetővé tegyék a hallássérültek számára is. A Médiatanács a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével együttműködve ellenőrzi a szabályok betartását.
A vizsgált 12 hónap során több mint 6063 műsoróra analízisére került sor. 2012-ben a műsoróráknak közel 40 százalékát látták el felirattal vagy jeltolmáccsal a médiaszolgáltatók. Számottevő eredményként könyvelhető el ez az arány az előző évi adatokhoz viszonyítva, hiszen 2011-ben a sugárzott műsoridőnek mindössze 22 százaléka volt a hallássérült nézők számára is elérhető.
A médiatörvény értelmében minden országos és körzeti lineáris rádiós médiaszolgáltatásra vonatkozik a kötelezettség, hogy a zenei művek közzétételére szánt évi teljes műsoridő legalább 35 százalékát magyar művek bemutatására kell fordítani, illetve a közzétett magyar zenei műsorszámok éves átlagban legalább 25 százaléka öt évnél nem régebben nyilvánosságra került műből vagy öt évnél nem régebben készült hangfelvételből kell hogy álljon. Külön kitétel továbbá, hogy az arányszámoknak az 5 és 24 óra közötti periódusban is érvényesülniük kell.
A közösségi rádiókkal szemben még határozottabb a törvényi elvárás, mert a zenei műsorszámok bemutatására szánt heti műsoridejük legalább 50 százalékát magyar zenei tételek közzétételére kell fordítaniuk. A 2012-es adataink szerint jelentősen, a törvény hatálybalépése óta egyébként majdnem duplájára nőtt a magyar zenei művek közzétételére fordított műsoridő, ami a hazai előadók megjelenéséhez és ezen keresztül ismertségéhez is nagyban hozzájárul.
A Médiatanács számára kiemelten fontos az együttműködés azokkal, akik valamilyen módon érintettek az általunk felügyelt piacok működésében. Ezek közül az érintettek közül sajátos csoportot képeznek a társszabályozó szervezetek. Az új médiatörvény lehetővé tette, hogy a társszabályozás jogintézményének alkalmazásával a Médiatanács szakmai szervezetekkel megosztva gyakorolja a felügyeletet a nyomtatott és internetes sajtótermékek, illetve a lekérhető médiaszolgáltatások felett.
A jogintézmény határozott előnye, hogy hatósági eszközök alkalmazása nélkül is hatékonyan lehet a felmerült problémákat megoldani, rendezni. A társszabályozó szervezetek szakmai hozzáértése vitathatatlan, működésükkel pedig hozzájárulnak a jogkövető magatartás elősegítéséhez. 2012-ben négy társszabályozó szervezet volt partnerünk, és fontos kiemelni, hogy a négy testület közül három tudományos, illetve kutatási tevékenységet is vállalt a társszabályozási tevékenység keretében.
(11.00)
Ezek a szakmai anyagok, tanulmányok és a partneri együttműködés segíti a szektor és így a Médiatanács munkáját is.
A Médiatanács monitoring főosztálya ellenőrzi és elemzi a Médiatanács felügyelete alá tartozó piaci szereplők által sugárzott médiatartalmakat. A szakmai elemzések elengedhetetlenek a hatósági eljárások lefolytatásához. A monitoring a hatósági munka mellett olyan fontos témákat is elemzett, mint a tematikus gyermekcsatornák reklámkínálata, a televíziókban és rádiókban közzétett új reklámspotok, az országos kereskedelmi televíziókban közzétett termékmegjelenítések, a nagyobb médiaszolgáltatók hír- és politikai magazinműsoraiban a társadalmi sokszínűség megjelenítése, továbbá foglalkozott a vezető kereskedelmi televíziók híradóinak bulvárosodásával is.
A Médiatanács Médiatudományi Intézete a tanács munkáját segítő szakmai elemzéseket és háttérkutatásokat végző szervezet. Feladata a médiához kapcsolódó társadalmi kutatások elvégzése, szakmai kiadványok megjelentetése, szakmai konferenciák szervezése. A Médiatudományi Intézet a 2011-ben útjára indított főbb kutatásait folytatta a 2012-es év folyamán is, amelynek eredményeképpen nyolc rendkívül értékes szakmai kiadványt is megjelentettünk.
A Médiatanács a törvények betartása, a médiaszolgáltatók jogkövető magatartásra ösztönzésre mellett az értékteremtést is fontosnak tartja, ezért támogatja az értékes tartalmak létrejöttét, és azokat az alkotókat, akik igényes médiatartalmak előállításán fáradoznak. Ennek érdekében hozta létre a Médiatanács 2011-ben a támogatási rendszerét. A programot szakmai egyeztetések alapján 2012-ben megújítottuk, amely a "Magyar média mecenatúra" nevet kapta. A program keretében 2012-ben már 12 pályázati felhívást hirdettünk meg, összesen 2,3 milliárd forint értékben.
A "Magyar média mecenatúra" programnak két fő eleme van: forrást biztosít a nem elsődlegesen moziforgalmazásra szánt filmek gyártásához nyolc kategóriában, illetve anyagi támogatást nyújt a nem országos tévék és rádiók működéséhez és műsorainak elkészítéséhez négy pályázaton keresztül. A médiaszolgáltatók részére kiírt pályázatokkal lehetőség nyílt arra, hogy 350 millió forinttal támogassuk a közösségi médiaszolgáltatók rezsiköltségeit, műszaki fejlesztésüket pedig 100 millió forinttal finanszírozzuk, emellett 690 millió forintot költöttünk a helyi és körzeti rádiók és televíziók állandó műsorainak támogatására is.
A Médiatanács filmtámogatásának keretében 645 millió forint jutott ismeretterjesztő filmek, dokumentumfilmek és animációs filmek gyártására, 620 millió forint forgatókönyvírásra és filmtervfejlesztésre, valamint tévéfilmgyártásra, 60 millió forint kisjátékfilmre és kísérleti filmre, 20 millió forint váratlanul bekövetkezett események helyszíni rögzítésére, valamint 20 millió forintot szántunk 2012-ben az online közszolgálati tartalmak előállítására is. A program különböző pályázatai a legnagyobb hazai alkotók közül kapták neveiket, tisztelegve munkásságuk előtt és részben szimbolizálva az új pályáztatási rendszer céljait. A pályázatok Kollányi Ágoston, Ember Judit, Macskássy Gyula, Escher Károly, Fehér György, Huszárik Zoltán és Neumann János nevét viselik.
A máig meghozott döntéseknek köszönhetően idén összesen 81 filmes alkotás készül el, jövőre pedig 140 kész alkotás juthat el a közönséghez valamely országos csatornán. A Médiatanács a programmal eddig összesen több mint 270 alkotást indított el, 80 új ismeretterjesztő filmet, 94 új dokumentumfilmet, 37 új animációs filmet, 14 nagyszabású tévéfilmet, 35 forgatókönyvet, 27 kisjátékfilmet, 18 darab online közszolgálati műsorszámot és 8 azonnali helyszíni forgatást igénylő kiemelt esemény munkáját indította el a mecenatúraprogramnak köszönhetően.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A támogatott alkotások nemcsak a nézők, hanem a szakma elismerését is elnyerték, folyamatos résztvevői a mecenatúrás filmek a különböző fesztiváloknak, filmszemléknek. Az idén megrendezett és nemzetközi viszonylatban is a legnagyobbak között emlegetett kecskeméti animációs fesztiválról négy díjat is elhoztak a programunkban támogatott filmek, de más hazai és nemzetközi fesztiválokon is több díjat kaptak támogatott filmjeink. Az idei sikerek jórészt a 2011-es és 2012-es munka gyümölcsei. A díjak elnyerése egyrészt jelzi a minőséget, másrészt még népszerűbbé teszi a mecenatúra programját az igényes és hasznos tartalmat előállítani kívánó alkotók között. Kiemelt szempontunk volt, hogy az alkotások ne a fióknak, ne a doboznak készüljenek, a nézőkhöz való eljutás biztos feltételének előírása elengedhetetlen. Így csak olyan anyag szerepelhetett sikerrel a pályázaton, amely a lakosság széles körét elérő hazai televíziótól befogadó nyilatkozattal rendelkezik.
Mindent megteszünk, hogy folyamatosan emelkedjenek a keretösszegek, amiket az egyes pályázatokra fordíthatunk. Egyre nagyobb az igény, és egyre több a nívós elképzeléssel érkező jelentkező. Már 2013-ban is jelentősen növekedett a "Magyar média mecenatúra" program keretösszege, és terveink szerint 2014-ben is folytatni fogjuk ezt a munkát. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
A fentiek összegzéseként elmondható, hogy a Médiatanács munkája során a partnerség, az értékteremetés és az állampolgárok érdekei védelmének érvényesítésére törekszik. Nem a bírságolás és a hatósági eszközökkel való elrettentés a cél, hanem a közösség érdekeinek védelme. A jogkövető magatartás elérése nem csak és nem elsősorban a szigorú felügyelet és a bírságok kiszabása által érhető el. Fontosnak tartjuk, hogy partnerségi alapon álló ösztönzéssel, preventív megoldások alkalmazásával korlátozzuk a káros tartalmak megjelenését, de természetesen ugyanakkor törvényből eredő kötelezettségünknek eleget téve felügyeljük a jogszabályok betartását. A szolgáltatók és a társadalmi szervezetek részéről mutatott megtisztelő együttműködés sok tekintetben megkönnyítette munkánkat Szalai Annamária elnök asszony utolsó teljes évében, 2012-ben is. Feladatunkat a szereplők iránti tisztelettel, nyitott szakmai partnerszervezetként fogjuk folytatni a jövőben is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés