SZABÓ TIMEA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd kezdjem én is a felszólalásomat azzal, hogy megköszönöm a munkacsoport munkáját, megköszönöm Révész Máriusznak is a munkáját. Azt gondolom, hogy szakmailag, ahogy az előttem elhangzott hozzászólásokból is kiderült, ez a javaslat támogatható.
Az Együtt-PM meggyőződése az, hogy nem is szakmailag van ezzel az előterjesztéssel baj, sőt nem is feltétlenül magával az előterjesztéssel van a baj, nem azzal van a probléma, ami benne van az előterjesztésben, hanem azzal, ami hiányzik az előterjesztésből. Ez pedig nem feltétlenül szakmai kérdés, hanem a politikai akarat hiánya.
Akkor hadd válaszoljak Révész Máriusznak arra a felvetésére, hogy korábban milyen unalmas viták voltak ezzel kapcsolatban. Remélem, hogy most fel tudok vetni néhány olyan szempontot és olyan javaslatot, amivel egy kicsit érdekesebbé tesszük a vitát. Egyben remélem is azt, hogy kormánypárti képviselőim megfogadnak néhány olyan javaslatot, előterjesztést, módosító indítványt, amit egyébként az Együtt-PM nevében korábban már benyújtottunk, és szorosan ehhez a témához kapcsolódik. Egyelőre a Fidesz elutasította, de reméljük, hogy most itt, a szakmai körök részvételével is, talán megértőbb fülekre találnak ezek a javaslatok.
Tehát ahogy mondtam, az előterjesztés irányával, a csomaggal egyetértünk, de az ördög a részletekben rejlik. Egy kicsit képmutatónak tartjuk most ezt a kormányjavaslatot. A kormány ugyanis rájött, hogy eddig teljesen elhibázott volt a családpolitikája. Ezen próbál valamelyest javítani, de az a baj, hogy ez a most benyújtott javaslat megint nem a legelesettebbeket, megint nem a legrászorultabbakat fogja támogatni, hanem azokat, akiknek már eddig is volt miből megélni, eddig is volt valamilyen jövedelme.
Nézzük a részleteket! Ez a nagyon fontos pont, ugye, korábban szocialista képviselőtársaim részéről is elhangzott, és Révész Máriusz is részben válaszolt arra, hogy a gyed már eleve egy biztosítotti jogviszonyhoz kötött, tehát csak az tudja igénybe venni, akinek volt vagy van munkája. A gyed extra tehát megint a legrászorultabbakat, a legszegényebbeket nem támogatja. Márpedig, tisztelt képviselőtársaim, ezek az emberek nagyon sokan vannak. Háromszázezer olyan ember él ma az országban, aki nem kap semmilyen ellátást. A legszegényebbek pedig mindenféle kimutatás szerint a három- és többgyerekes családok. Tehát nem igaz az, amit Soltész államtitkár úr is többször hangoztatott, a kormánypárti képviselők is, hogy a Fidesz mennyire segítette az elmúlt években a három- és többgyerekes családokat. A KSH adatai szerint 2010 óta 20-ról 40 százalékra ment fel a három- és többgyerekes családoknál a szegénységi ráta. Azaz a duplájára. Azért ezen talán el kellene gondolkozni, hogy akkor valóban, a Fidesz-kormány segítette-e és mennyiben segítette a három- és többgyerekes családokat.
A legrászorultabbak által igénybe vehető gyes összege rendkívül alacsony, 28 500 forint. Ezt is tudjuk. Ez az öregségi nyugdíjminimum legkisebb összege, ugyanennyi volt már 2010 előtt. Ehhez nem nyúlt a kormány, erről nem esik szó megint ebben a törvényjavaslatban. Miért nem foglalkoznak a gyes, a családi pótlék megemelésével? Miért van ez több mint három éve befagyasztva? Miért van az, hogy a jövő évi költségvetésben 84 milliárd forintot el lehet különíteni stadionépítésre, de a gyes összegét nem lehet három éve megemelni? A családi pótlékról szintén nem esik szó ebben a törvényjavaslatban. Pedig, tisztelt képviselőtársaim, van a családi pótléknak szerepe a nyomor enyhítésében. Az Együtt-PM meggyőződése, hogy a családi pótlékot indexálni kell, az összegét emelni. Kérdés, hogy a kormány miért nem teszi ezt.
A diplomásgyeddel kapcsolatban az Együtt-PM meggyőződése az, hogy sajnos ez... Egyrészről helyes. Ezt mi is támogatjuk, mi már beadtuk egyébként korábban egy önálló javaslatban, úgyhogy örülünk, hogy ilyen formában a kormány megfogadta az Együtt-PM javaslatát, meghallgatta azt. Azt tudjuk, hogy ez sem a legrászorultabbakat fogja elérni, hiszen a kormány sok tízmilliárdot kivont a felsőoktatásból. Megint a szegényeknek, a rászorultaknak nem teszi lehetővé azt, hogy eljussanak egyáltalán a felsőoktatásig, eljussanak egyetemig, főiskoláig. Tehát ez megint őket kihagyja ebből a támogatási rendszerből.
A gyed extra szintén nem foglalkozik a bölcsődei, óvodai férőhelyekkel. A kormány azt feltételezi, és azt feltételezte három éven keresztül, hogy a kismamák, a kisgyerekes anyák azért nem akarnak visszamenni dolgozni, mert ők otthon szeretnének ülni, mert nekik az a kényelmes. Ha bármilyen intézkedést, javaslatot tesznek, de ha nincs meg ehhez a gyerekek napközbeni ellátása, akkor nem tudnak visszamenni a kisgyerekes anyák dolgozni. Nincs elég óvodai, bölcsődei férőhely. Budapesten egy férőhelyre négy gyerek jut. 2011-ben 689 bölcsőde működött az országban, és 2010-ben is, még a férőhelyek bővítése után is több mint 100 százalékos volt ezek kihasználtsága. Évente átlagosan 4 ezer kisgyereket utasítanak el férőhelyhiányra hivatkozva az ellátók, 15-20 ezer férőhelyet kellene biztosítani. Ezért felszólítjuk a kormányt arra, és kérek erre választ Soltész államtitkár úrtól is, hogy stadionépítések helyett miért nem lehet azokat a milliárdokat az óvodai, bölcsődei férőhelyek bővítésére fordítani, ráadásul ehhez rendelkezésre állnak európai uniós források is.
Összességében a rezsim katasztrofális politikája az oka annak, hogy ma a megélhetéséért küzdő fiatalok csak nehezen tudnak gyereket vállalni, a kisgyerekes anyák pedig nagyon nehezen tudnak visszatérni a munkaerőpiacra. Lehet ezen mosolyogni, Soltész államtitkár úr, de ha jól értem, önök is érzékelik ezt a problémát, hiszen azért nyújtották be ezt a törvényjavaslatot. (Dúró Dóra közbeszól.) Az elmúlt három évben a kormányzati intézkedések csak a legmódosabb családok helyzetét javították érdemben, a többség helyzete romlott, rémisztő szintre emelkedett a gyermekeket nevelő családok körében a szegénység. Mi olyan Magyarországot szeretnénk, tisztelt képviselőtársaink, ahol a szülők vállalni tudják a kívánt gyermekeiket, és a nőknek nem kell választani az anyaság és a munka, a család és a sikeres életpálya között.
Hadd javasoljak néhány konkrét intézkedést, amit egyébként benyújtottunk, és be fogunk most is, ehhez a törvényjavaslathoz módosítóként nyújtani, hátha most esetleg fontolóra veszik. Ahogy említettem, a gyes összege alacsony. Ezt emeljük meg és indexáljuk! Találjunk ki akár közösen is, azt sem bánom, ha nem a mi javaslatunk alapján, hanem a munkacsoport Révész Máriusz vezetésével kitalál valami olyan módszert, amivel értelmesen indexálni lehetne ezt a jövőben. Ezt egyébként a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz már beadtuk, és ha lehetőségünk lesz, újra be fogjuk adni.
A másik, hogy álláspontunk szerint ehhez be kell vezetni a gyerekellátási utalványt. Eszerint, ha a munkába visszatérő szülő utalványban kéri a gyes egy meghatározott részét, akkor magasabb, a mi javaslatunk szerint másfélszeres támogatásban részesülhet majd. Ez úgy nézne ki, hogy ha elhelyezné a gyereket egy napközbeni gyerekellátási intézményben, akkor a gyes 100 százalékát megkapná utalványban, 50 százalékát megkapná pénzben. Meggyőződésünk az, hogy ez segítené szintén egyrészről az elhelyezést, hiszen ezt nemcsak állami intézményekben, hanem akár családi napközikben vagy akár magánformákban is fel lehetne használni. Ez a jelenleginél nagyobb és rugalmasabb ellátórendszer kialakulását ösztönzi.
Kiszámoltuk azt, hogy ha évente 20 ezer kismama tudna így munkába állni, akár csak részmunkaidőben visszamenni dolgozni, ez a magasabb összegű gyesre tekintettel 5 milliárd forintos kiadásnövekedést jelentene, ugyanakkor az adó- és járulékbevétellel együtt 5,8 milliárd forintot hozna az államháztartásnak. Tehát ez még csak kiadást sem jelentene az állami oldalon, hanem még bevételt is hozna. Ezt az eredeti javaslatunkat a Fidesz néhány héttel ezelőtt leszavazta. A hároméves gyes utolsó évében a korábban munkahellyel nem rendelkező anyáknak ingyenes munkaerő-piaci integrációs szolgáltatásokat kellene nyújtani annak érdekében, hogy a gyes lejárta után minél könnyebben találjanak munkát. Kérjük ehhez is a kormány támogatását.
(13.40)
Szintén beadtunk egy módosítót - és most újra kérjük a támogatásukat - a családi pótlék indexálásához is. Nem tartható az az állapot, hogy nem nyúlunk hozzá ehhez négy-öt évig, nem emeljük ennek az értékét.
A felsőoktatásban való részvételt elmondtam; ezt mi is támogattuk, sőt be is adtuk korábban az erre vonatkozó törvényjavaslatunkat. Érdekes módon akkor az ezzel majdnem megegyező javaslatunkat leszavazta a kormány; örülünk, hogy most ezt mégis átgondolták, és támogathatónak tartják.
Ahogy szintén jeleztem korábban, minden intézkedés hiábavaló, ha nincs meg az intézményi kapacitásbővítés. Több óvoda, több bölcsőde kell az egész országban. Ehhez szintén beadtunk - nézzék meg a törvénymódosítási javaslatunkat - egy költségvetési módosítót a normatívanöveléshez; ez 2 milliárd forint összegben történt, ami nyilvánvalóan csak a kezdeti lépés.
A stadionépítésekre szánt pénzekből a hiányzó férőhelyeket teljes egészében pótolni lehetne, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim. A dolgozók bérét szintén haladéktalanul emelni kell. Nem véletlenül tiltakoznak és tüntetnek a bölcsődei dolgozók is megállás nélkül; ők majdnemhogy a létminimum alatt dolgoznak. Természetesen ehhez meg kellene változtatni azt az igazságtalan egykulcsos adórendszert is, amit önök bevezettek, és egy igazságosabb, az átlagkeresetűeket és az alacsony keresetűeket jobban segítő többkulcsos adórendszert kellene bevezetni.
Szintén a kapacitásbővítéshez tartozik, hogy fejleszteni és bővíteni kell a területi védőnői ellátást és a gyermekjóléti alapellátást is; mi több mint 200 fővel növelnénk a leghátrányosabb helyzetű, szolgáltatáshiányos kistérségekben, településeken dolgozók létszámát a közeljövőben. Az Együtt-PM szintén többször benyújtotta ezt javaslatként, és most is kérjük a kormány támogatását, hogy a beóvodáztatási támogatást emeljük fel 25 ezer forintra, amelyre szintén meglenne a forrás a jövő évi költségvetésben. Az Együtt-PM szintén igazságosabbá tenné a családi adókedvezményt. A gyerekvállalás terheit enyhítjük az adórendszeren keresztül, de ügyelünk arra, hogy ezt ne csak a magasabb jövedelműek, a gazdagabbak tudják igénybe venni. Kiemelten támogatjuk a kismamák részmunkaidős foglalkoztatását is; erről is volt már szó itt korábban. Ezt Révész Máriusznak mondom, mert ő külön kiemelte, hogy ezt nem törvényben kell lefektetni, hanem ösztönözni kell. Nyilvánvalóan a versenyszférában nem lehet ezt törvénybe iktatni, ott jogos az a felvetés, hogy ösztönözzünk, viszont azt gondoljuk, hogy az állami szférában igenis alanyi joggá lehetne tenni a kismamák részmunkaidős foglalkoztatását 25 fő feletti munkahelyeken. Erre meglenne a lehetőség. A 25 fős létszám alatti állami intézményeknél mi is problémásabbnak tartanánk ezt a megoldást, de 25 fő fölött ez megvalósítható, törvénybe kellene iktatni, alanyi joggá kellene tenni, és akkor valóban biztosítjuk azt, hogy vissza tudjon menni a kismama dolgozni. A versenyszférában pedig mi is azt támogatjuk, hogy járulékkedvezményekkel ösztönözzük a munkaadót arra, hogy foglalkoztassanak kisgyerekes szülőket is.
Ez lenne az Együtt-PM javaslatának az összefoglalása. Kérem kormánypárti képviselőtársaimat, kérem Révész Máriusz képviselőtársamat - aki tudom, hogy érti a problémát -, hogy amikor benyújtanak egy ilyen törvénymódosító javaslatot vagy egy ilyen törvényt, akkor ne csak a magas keresetűekre gondoljanak. Ne csak azokra a három- és többgyerekes családokra gondoljanak, ahol mind a két szülő dolgozik, ahol mind a két szülőnek magas jövedelmű állása van, hanem segítsük azoknak is a munkavállalását, segítsük azokat a családokat is, akik nem biztos, hogy olyan szerencsés helyzetben vannak - egyébként akár önöknek köszönhetően - az elmúlt három évben, hogy mind a két szülő foglalkoztatásban van. Itt most nem feltétlenül a Borsodban élőkre gondolok én sem és a mélyszegénységben, a legszegényebb régiókban élőkre, hanem azokra az emberekre, azokra a nőkre és férfiakra, akik az elmúlt három évben vesztették el a munkájukat. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Jó, akkor később folytatom majd kétpercesekben. Köszönöm, és kérem, hogy fogadják meg a javaslatainkat.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés