DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr, nagyon röviden csak kiegészíteni szeretném Gaudi képviselőtársamat, illetve egy-két apró kérdést feltenni az államtitkár úr részére.

Valóban, én is Gaudi képviselőtársammal egyetértek, hogy egy szokatlanul részletes tájékoztatással és általános indokolással találkozhattunk akkor, amikor ezt a javaslatot, a ratifikációs javaslatot kézbe vettük, és bár a témája a gyógyszerhamisítás, viszont a büntető törvénykönyvhöz csatlakozik, illetve néhány, főleg az internet világában felmerülő problémát próbál meg kezelni - már az új Btk. kezelte -, de ezzel a szerződés ratifikációjában Magyarország elkötelezettségét is növeli, ezért néhány jogi szempontból is muszáj róla egypár gondolatot ejteni.

Valóban megdöbbentő szám, hogy mintegy 77 millió fogyasztó kockáztatja az életét az Európai Unióban, és ami talán nem hangzott el, hogy Magyarország nagykorú fogyasztóinak 7 százaléka - ezt is megtalálhatjuk az általános indokolásban -, vagyis több mint 500 ezer fő van a kockázatnak kitéve. Tehát azt hiszem, ez egy kellően nagy csoport ahhoz, hogy indokkal foglalkozzunk ezzel a területtel. Bár a büntető törvénykönyvbe ez bekerült tényállásként, de úgy érzem, sok esetben nincs kellő kontroll, és a végrehajtás néhol döcög, más helyen meg túlszalad a kés, ahogy ezt Gaudi képviselőtársam is mondta. Tehát jó lenne, ha ezt szakmailag alaposabban végeznék a hatóságok.

Itt mondanék is egyszerű példát. Szintén az anyag megemlíti, hogy az internet az a felület, ahol az Európai Unióban több mint 50 százalékra saccolják azokat a hamis készítményeket, amelyeket forgalmaznak, és ez több mint 10 milliárd eurós forgalmat jelent, tehát egy hatalmas bázis arra, hogy a csalók megjelenjenek. Ennek majdnem 50 százaléka a fogyasztószerek, amelyek esetében - illetve, ahogy államtitkár úr is elmondta, a potencianövelők - viszont azt lehet látni, hogy ha az interneten az ember nagy portálokat megnyit, akkor olyan hirdetések jelennek meg, gondolom, nem kevés pénzért, tudjuk, hogy a legolvasottabb portálokon milyen komoly összegbe kerül a hirdetés, amelyek - kipróbáltam, érdekességként rákattintva -, ha az ember egy kicsit józan paraszti ésszel végigmegy ezeken a hirdetéseken, és egy kicsit utánanéz, egyértelműen hamis, csaló célzattal kerültek fel, és a fogyasztók átverését célozzák. A legtöbb esetben, jó esetben ezek nem okoznak semmilyen hatást, rosszabb esetben káros hatásuk is lehet. Azt kell látni, hogy ezek a hirdetések hasonló megjelenéssel folyamatosan megjelennek, megjelenhetnek, tehát a hatóságok ingerküszöbét valahogy nem verik ki. Itt nemcsak a gyógyszerhamisítás tárgyköréről beszélhetünk, hanem, ahogy elmondtam, a fogyasztók megtévesztéséről, csalásról is, mert sajnos egyébként a fogyasztószerek jó része bizonyíthatóan nem éri el azt a hatást, amit egyébként azok az emberek elvárnak, akik ilyet vesznek. Mondom, számomra az a megdöbbentő, hogy ezek nyugodtan hirdethetőek ilyen formában a legnagyobb portálokon is.

Az anyagban szerepel, hogy az Európai Unió Tanácsának igazságügyi és belügyminisztereit tömörítő fórum egy fontos politikai dokumentumot fogadott el, amelynek a részleteire most nem térnék ki, viszont szerepel egy olyan pont benne, hogy az országokat bátorítja, pályázzanak a gyógyszerhamisítás elleni küzdelem terén EU-pénzekre. Az lenne a kérdésem az államtitkár úrhoz, hogy Magyarország pályázott-e ebben a körben európai uniós pénzekre itt a gyógyszerhamisítás elleni küzdelem terén, hogyha nem, akkor viszont ezt meg kellene tenni, lévén, hogy ha már egy ilyen dokumentum megszületett a legfelsőbb szinten, akkor nyilván a bátorítás mögött az állhat, hogy erre az EU-pénzek valamilyen formában pályázati úton elérhetőek, és úgy gondolom, ezt meg is kellene tenni, hogyha már ilyen források rendelkezésre állnak, akkor nem kellene ezeket veszni hagyni.

(21.00)

Elhangzik, hogy a magyar jogi szabályozásban is 2013. július 1-től az egészségügyi termék hamisítása bűncselekmény nevesítve van azon bűncselekmények között, amelyek felderítése során a titkos információgyűjtés alkalmazására is lehetőség van. Nem tudom, hogy ez a gyakorlatban hogy működik. Elméletileg még akár indokolt is lehet, bár amit itt az interneten való hirdetésről elmondtam, ha ez sem szúr szemet a hatóságnak, akkor nem gondolom, hogy titkos információgyűjtéssel lecsapnának ezekre a csaló hálózatokra. Bár legyen így, és azért jelenhetnek meg ezek a hirdetések, mert folyik az adatgyűjtés - akkor ez egy pozitív csalódás lenne.

A 19. cikkben megjelenik az áldozatok védelme, ez helyes és külön is támogatandó. Az különösen, hogy ez kiterjed az egészség védelméhez szükséges információk, ellátások rendelkezésre bocsátására, illetve a kárigények érvényesítésére. Ez is egy olyan terület, részletesebben nem mennénk bele, de ahogy elmondtam, a csaló termékek nemcsak egészségkárosítóak lehetnek, hanem pénztárca-károsítóak is, és ebben az esetben kellő pénzügyi szankcióval is kellene rendelkezni, hogy ezt meggátoljuk. Értem, hogy ez nem egészségügyi kérdés, de az áldozatok védelme és ennek elősegítése jó, hogy megjelenik ebben a javaslatban, illetve az egyezményben.

A végére még egy gondolat, szintén az áldozatok témakörében. Az áldozatok részvétele a büntetőeljárásban. Itt az egy pozitív szempont, és ezt mindenképpen elérhetővé kellene tenni, és tudatosítani kellene a fogyasztókban, illetve az átvert állampolgártársainkban, hogy a feljelentési jog és általában a fogyasztói szerződések esetében a polgári jogok, mondjuk, a kártérítési jog az áldozat tartózkodási helye szerinti bíróságokon, országokban is megtehető. Ez akkor is igaz, ha egy másik országban követték el ezeket a büntetőjogi vagy polgári jogi jogsértéseket. Úgy gondolom, hogy ugyanúgy az egészségügyi területtel foglalkozó tárcának, mint akár a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak is az embereknek jobban fel kellene hívni a figyelmét arra, hogy ha ilyen visszaélések áldozatai lettek, akkor megtehetik Magyarországon ezeket a lépéseket. Ezt tudatosítani kell az emberekben, így lehetnek tudatos fogyasztók. És természetesen ezekkel együtt támogatni tudjuk a javaslatot.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu