LÁSZLÓ TAMÁS, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A "Nemzeti fejlesztés 2030 - országos fejlesztési és területfejlesztési koncepcióról" szóló határozati javaslatot első helyen kijelölt bizottságként az önkormányzati és területfejlesztési bizottság tárgyalta november 25-i ülésén. Ezt a koncepciót rendkívül hosszú, közel kétéves tervezési folyamat eredményeként nyújtotta be a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormánynak, majd az Országgyűlésnek.

Elöljáróban annyit mondanék, hogy a területfejlesztési politika és a hozzákapcsolódó intézkedések, a térségi felzárkóztatási programok az előző kormányok, illetve az előző időszak alatt igen kis mértékben tudtak csak hozzájárulni a területi egyenlőtlenségek mérsékléséhez, nem segítették elő a kiegyensúlyozott fejlődést, sőt arra is volt példa, hogy a területi különbségek növekedtek a megelőző időszakokban. Ezen negatív folyamatok megfordítása érdekében már eddig is több intézkedést foganatosított a kormány. Példálózó jelleggel említhetem az önkormányzatok adósságának konszolidációját vagy a szabad vállalkozási zónák rendszerének kialakítását. Az országos fejlesztési és területfejlesztési koncepció benyújtása mint ennek a folyamatnak egy jelentős, megalapozó állomása azt a célt szolgálja, hogy az ország fejlesztéspolitikája, a területi tervezés és az ebből eredő szabályozás egy összefüggő, egységes rendszert alkosson, egységes fellépéssel, és hathatós, következetes intézkedésekkel járuljon hozzá az ország dinamikus fejlődéséhez, növekedési pályára állításához, a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

(17.30)

A lényeges pontjait államtitkár úr ismertette. A bizottsági vitában szóba került, hogy miért most került benyújtásra ez az előterjesztés, miért egy másik törvénnyel egy időben futnak ezek az Országgyűlés előtt. Ennek a legfőbb érve, indoka az, hogy mind az intézményrendszer, mind a koncepció alapvető feltétele a 2014-20-as uniós fejlesztési ciklusnak.

Még egy pontot engedjenek meg nekem, ami szintén kifogásként hangzott el a bizottsági ülésen, ez az őszinte szembenézés és a megalapozottság. Úgy gondolom, hogy ez a koncepció eléggé megalapozott és masszív helyzetelemzéssel kezd, amely térségre, településre, ágazatra lebontott, egyébként nyilvánosan hozzáférhető gazdasági és társadalmi mutatókkal elemzi az ország helyzetét, és nem gondolnám, hogy csak a pozitív dolgokat emelné ki.

A bizottság támogatta az országgyűlési határozati javaslat általános vitára való alkalmasságát 20 igen és 5 nem szavazattal. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu