NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr, ezt a történelmi lehetőséget, hiszen az új házszabály már nem fog biztosítani lehetőséget egy magamfajta képviselő számára a következő ciklusban, hogy ilyen esetben szóljon akár csak két percben is, ugyebár. Most viszont még van lehetőségem reagálni arra, amit például Balczó Zoltán kifejtett. Egy más ügyre kívánok reagálni, nem arra, amelyre Szilágyi György képviselőtársam már reagált, erre az új házszabály szerint nem lesz lehetőség, mégpedig a szemléltetés tilalmára.

Azt gondolom, nagyon rossz irányba mozdul el az Országgyűlés, ha tovább szűkíti a véleménynyilvánítás lehetőségeit. Hiszen gondoljunk arra, hogy önkormányzatokban például, hogy ne is beszéljek céges prezentációkról és egyebekről, de még az önkormányzatokban is van rendszerint lehetőség arra, hogy akár kivetítővel prezentációt tartson egy képviselő. Tehát nemcsak, mondjuk, napirend előtti felszólalás, vagy interpelláció keretében szólhasson, hanem kifejezetten prezentációt, képi beszámolót tarthasson egy képviselő. Ennek egyébként itt az ülésteremben is meglenne a lehetősége, hiszen ez is egy számítógépes kivetítő, már többször gondoltam rá, hogy jobb híján, ha máshogy nem lehet, akkor majd valamiféle gerillamódszerrel csatlakozunk rá egy egyszerű kábellel, amikor tiltják már a megnyilvánulásainkat, megszólalásainkat.

Tehát ahogy az önkormányzatokban van lehetőség, itt is lenne lehetőség a kivetítőkön bemutatni akár valamilyen képes anyagot, mint ahogy lenne lehetőség hangfelvételt is bemutatni röviden. Pedig volt már néhány olyan téma, amit sokszor megkérdőjeleznek, például hogy mondjuk, a Kubatov-felvétel úgy hangzott-e el, ahogy elhangzott. Akkor, ha néhány másodpercet bejátszhatnánk ebből, azt gondolom, a vita végére, a sokszor meddő vita végére pontot lehetne tenni. Tehát nagyon indokolatlannak tartom, hogy akár az önkormányzatokkal szemben is egészen más irányba mozdul el, és, mondhatnánk, még unalmasabbá teszik az Országgyűlés működését, amikor megtiltják az olyan megnyilvánulásokat, amelyekkel korábban, nagyon jól mondta Balczó Zoltán képviselőtársam, amikor még fiatalok voltak, önök is éltek.

Biztosítsuk ezt a lehetőséget a jövőben is, így igazságos! (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu