ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán Kovács Tibor képviselőtársamnak mondanám, hogy '96 előtt, míg a privatizáció be nem következett, Magyarországon a szolgáltatói szektornak elsődleges részesei a magyar cégek, magyar vállalkozások voltak. Amögött ott voltak a gyártó cégek, amelyek a szükséges berendezéseket biztosították a szolgáltatás pozitív mivoltához. '98-ban ezek magánkézbe kerültek, külföldi kezekbe kerültek ezek a cégek, és szép lassan, sorra tönkrementek, akik a háttéripart biztosították a szolgáltatóknak.

Szél Bernadett képviselő asszonynak mondom, hogy tavaly novemberben Barroso elnök úr fejezte ki abbéli aggályát, hogy az Európai Unió versenyképessége veszélybe került, mert az Európai Unió tagországaiban a szolgáltatói árak messze felülmúlják az ázsiai, amerikai szolgáltatói árakat.

(15.40)

Tehát magában az Európai Unióban is át kell alakítani magát ezt a rendszert. Itt mondom a jobbikos képviselőtársaimnak, ha előveszik az 1996-1997-1998-as hozzászólásokat, én már akkor foglalkoztam azzal, hogy 30 százalékkal lehetne csökkenteni Magyarországon a rezsidíjakat, ha azok a beruházások el tudnának indulni, amelyek akkor is, ugye, az MSZP jóvoltából nem kerültek elindításra, és maga a szolgáltatói szektor sem volt érdekelt abban, hogy ezeket végrehajtsa.

Szeretném még egyszer tisztára tenni: 2010-ben, a kormányváltás után egyértelmű volt a rezsidíjaknak a befagyasztása, majd utána, 2012-ben tudatosan a rezsicsökkentések időszaka következett be. Örülök annak, hogy részese voltam két alkalommal, egyszer Németh Szilárddal, egyszer pedig Rogán Antallal, hogy magam is benyújtója voltam bizonyos rezsicsökkentési folyamatoknak. De ahhoz, hogy valóban ez korszerűvé tudjon válni - és itt mondom még egyszer Szél Bernadett képviselő asszonynak is -, minden átalakítás pénzbe kerül. Ahhoz, hogy Magyarország újból adott esetben nonprofit szervezetté tudja a szolgáltatói szektort alakítani, ahhoz is spórolások kellenek, és nem véletlenül kellett a távfűtési rendszerek működtetőit megtámogatni (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), mert teljesen logikus, ha egyszer csökkenés következik be, akkor az ő esetükben is valamilyen áthidaló megoldás kell ahhoz, hogy valóban olyan fejlesztéseket tudjanak végrehajtani, amellyel korszerűbbé tudnak válni, és megfelelőképpen tudják üzemeltetni magát a távhőszolgáltatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu