DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. A törvényjavaslattal kapcsolatban, illetve annak az indoklásával kapcsolatban annyit szeretnék elmondani, hogy igazából nem értem a törvényjavaslat szándékát. Jelen pillanatban a hatályos, atomenergiáról szóló törvény értelmében az atomerőmű létesítéséhez az Országgyűlés hozzájárulása szükséges. Ezt a hozzájárulást a Magyar Országgyűlés 2009-ben egy határozatával megadta. Ez a határozat - összhangban az atomenergia-törvénnyel - egy elvi hozzájárulás volt. Ezen elvi jellegű hozzájárulás birtokában indította el a kormány, ebben bízva az atomerőmű létesítésének az előkészítését.

Természetesen a végleges működési, létesítési engedélyt a kormány felelőssége mellett az Országos Atomenergia Hivatal mint atomenergia-felhasználó szerv fogja meghozni a Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatallal egyetemben és más egyéb tárcák közreműködésével. Az az indok, hogy nem volt stratégiai környezetvédelmi vizsgálat, ez sem állja meg a helyét. (Babák Mihály: Hazudik!) A napokban dr. Szabó Marcel ombudsmanhelyettes elmondta itt, helyben, hogy a magyar energiastratégia 2011-es elfogadásával ez a hiányossága az atomerőmű létesítésének, az előkészítésében fellelhető hiányosság megszűnt, az energiastratégia részét képező stratégiai környezetvédelmi vizsgálat megszületett. Az, hogy az Országgyűlésnek a fenntarthatóságot vizsgálnia kell, gondolom, megtették 2009-ben az akkor döntést hozó parlamenti képviselők, illetőleg az akkor működő, fenntarthatóságért felelős bizottsága is. De ezen túl azóta elfogadtuk a fenntarthatósági keretstratégiát is, ami kötelezi a kormányt, hogy fenntarthatósági kérdések figyelembevételével járjon el.

Úgy látom, hogy semmi olyan nóvumot nem tesz ez a javaslat a jelenlegi gyakorlathoz, a koherens jogi környezethez, ami miatt érdemes volna tárgyalni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu