DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tudja, államtitkár úr, amikor a múlt héten kérdeztem a miniszterelnököt, akkor figyeltem a testbeszédét. Tudja, elsápadt, a nyakát fogdosta, mintha valami fojtogatná, és egyáltalán nem volt ínyére a válaszadás. (Moraj, közbeszólások a kormánypárti oldalon. - Az elnök csenget.) Ő nem azt mondta, hogy nincs ilyen törvénytelenség, vagy azt, hogy majd kivizsgálják, hanem azt mondta, hogy ő maga személyesen nem érintett benne. Már hogyne lenne, hiszen ő a kormány feje, és a kormányban pedig ott van az ön minisztere, aki áldását adta a nemzeti vagyon off-shore cégekbe adásához!

Tudja, államtitkár úr, a törvény szigorúan tiltja, hogy a nemzeti vagyon átláthatatlan cégekbe kerüljön, s itt valaki évi 50 milliárd forintot kivett a rendszerből. Márpedig ez bűncselekmény, amiért felelni fog a klubelnök, a miniszter, a miniszterelnök, az egész csapat.

Köszönöm szépen, nem fogadom el a választ. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu