ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ezzel tehát a napirend előtti felszólalások végére értünk. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Pócs János képviselő úr, a Fidesz részéről.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre a házbizottság terjesztette elő javaslatát.

Tájékoztatom önöket, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, így személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor.

Először a napirend módosulását érintő indítványokról döntünk.

A Fidesz-frakció kezdeményezte, hogy a holnapi ülésnap 9 óra helyett 14 órakor kezdődjön. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

Tájékoztatom önöket, hogy a házbizottság múlt hét csütörtöki ülésén és mai rendkívüli ülésén is a házszabálytól való eltérésre tett javaslatot két előterjesztés tárgyalása kapcsán. Először ezekről döntünk. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, ismertesse a házbizottság T/59/2. javaslatát.

Forrás: parlament.hu