DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr, a méltányosságot is. Még ennyivel sem fogok élni az időkeretet tekintve, ami hivatalosan a kijelző szerint hátravan.

Egyetlenegyet szeretnék kérni a kormánypárti képviselőtársaimtól, de legfőképpen az államtitkár úrtól, aki részt vesz most a vitában. Tekintettel arra, hogy a rendeletről, ahogy mondtam az előző felszólalásom kapcsán, nem lesz módja az Országgyűlésnek vitatkozni, tekintettel arra, hogy nyilvánvalóan önök már tudják, milyen struktúrát kívánnak kialakítani, kihez milyen feladatköröket kívánnak rendelni, legyen szíves, államtitkár úr, illetve az előterjesztők közül akár más tájékoztatni minket, képviselőket, tájékoztatni az Országgyűlést, hogy mi lenne ez a struktúra. Értem azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy sok mindent el lehetett olvasni a sajtóban. De azért azt mégiscsak kicsit groteszknek tartom, hogy a sajtó többet tud a következő időszak tervezett struktúrájáról, mint amennyit az Országgyűlésben önök hivatalosan elmondanak.

Arra kérem tehát önöket, hogy ha már nem terjesztenek be olyan módosító javaslatot - megjegyzem, hogy az új házszabály erre szűk körben, de enged lehetőséget -, amellyel pótolják ezt a hiányosságot, akkor legalább a plenáris ülésen a vitában, a parlamentben tárják fel, hogy mit terveznek. Utána majd meghozzák a rendeletet. De kérem, tegyék lehetővé, hogy az ellenzék vitatkozhasson a tervezett struktúráról.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu