DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egy degradációs vagy leértékelődési jelenségre szeretném felhívni az előterjesztők figyelmét, ugyanis a korábbi szabályozás szerint a kormányhivatalokat felügyelő minisztereket a miniszterelnök rendeletben jelölte ki. Ezek a kormányhivatalok a Központi Statisztikai Hivatal, Magyar Energia Hivatal, Országos Atomenergia Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala - vagy korábbi nevén szabadalmi hivatal - és nem kisebb kormányhivatal, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Tehát ez eddig rendjén volt, mert a miniszterelnök megalkotta az 5/2010. (XII. 23.) miniszterelnöki rendeletét, és abban hozzárendelte az egyes kormányhivatalokhoz az őket felügyelő minisztereket.

Ezzel szemben - és ezt nevezem én egy degradációs vagy leértékelődési folyamatnak - a most benyújtott kormányrendelet 1. számú melléklete, ami igazából bármikor módosítható, rendelkezik a kormányhivatalokat felügyelő miniszterekről. Ezen új szabályozási logikának megfelelően a törvényjavaslat számos törvényből törli a "kijelölt miniszter" fordulatot, mert nem miniszterelnöki rendelet jelöli ki a felügyelő minisztert, és helyette csak a "miniszter" kifejezést alkalmazza. Nem tartjuk jónak ezt a degradációs folyamatot, mi úgy gondoljuk, fontos, hogy ezek a kiemelt jelentőségű kormányhivatalok megfelelő statútummal rendelkezzenek, és külön rendelet szabályozza a felügyelő minisztereket.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu