DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy nagyon örülhetünk annak, hogy létrejött a Nemzeti Pedagógus Kar, hiszen minden pedagógus részt vehetett ennek a felállításában. Senki nem volt kizárva, mindenki ott lehetett akár helyben, akár az országos tisztségviselők megválasztásánál. Ez az a testület, ahol nemcsak egy szűk szakszervezeti tagság az, aki véleményt nyilvánít, hanem minden pedagógusnak lehetősége volt ebben részt venni. (Dr. Schiffer András: Mi van az agrárkamarával?)

Ugye, ha megnézzük például az ügyvédi kamara esetét, ott is, bár a kamarai közgyűléseken viszonylag kevés ügyvéd jelenik meg, de ettől függetlenül senki sem vonja kétségbe a legitimációját a kamarai vezetőknek, és ott is egyébként kötelezően minden ügyvéd, aki praktizál, az tagja az ügyvédi kamarának. Itt is valamelyest más körülmények között, de hasonló rendszer épült föl, ahol minden pedagógus megválaszthatja azt, aki őt képviselje a szakmai párbeszédben, vagy ő maga is indulhatott a belső kamarai választásokon. Minden egyes Magyarországon dolgozó pedagógus számára ez a lehetőség fel volt kínálva. Aki élt vele, élt vele, aki nem élt vele, nem élt vele. Éppen ezért egy sokkal szélesebb körű felhatalmazottsággal rendelkezik a Nemzeti Pedagógus Kar, mint a szakszervezetek, akiknek a véleménye természetesen továbbra is sok tekintetben fontos, továbbra is a kormányzat nyilván ezeket meg fogja hallgatni.

Ön is láthatta az elmúlt négy évben, hogy akár államtitkári szinten, akár miniszteri szinten különböző egyeztetések zajlottak a korábbiakban is a szakszervezetekkel, de egyikőjük sem bír akkora reprezentativitással, egyikőjüknek sincs akkora legitimációja, egyik szakszervezeti vezetőnek a megválasztásában sem vett részt annyi pedagógus, mint a Nemzeti Pedagógus Karnak az esetében. Éppen ezért úgy gondolom, hogy nyilván ez a legfőbb érdek-képviseleti szervezete a pedagógusoknak, amelyben bárki bármelyik szakaszban részt vehetett, beleszólhatott, indulhatott a választásokon, és szavazhatott is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu