DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Nagyon köszönöm miniszter úrnak a kimerítő válaszát, meg azt is, hogy Barack Obamával példálózott, de ennek az országnak a miniszterelnökét jelenleg Orbán Viktornak hívják, és úgy látom, hogy Orbán Viktor maximálisan kényszerpályára terelte az egész országot azzal, hogy egy ilyen kockázatos bővítési projektbe belevitte a magyar embereket, egy olyan projektbe, ami nem erősíti, hanem csökkenti a mi szuverenitásunkat, és nem növeli, hanem csökkenti a függetlenségünket. Én azt gondolom, hogy hatalmas hiba az, hogy önök mindent egy lapra tettek föl.
És három kérdést tettem föl önnek, ön 4 perc 15 másodpercet beszélt, de egyre se válaszolt. Nem válaszolt arra, hogy van-e stratégiájuk arra, hogy mi lesz, hogy ha nem jön a pénz, és nem tudják ezt megcsinálni; nem válaszolt arra, hogy van-e kormányzati munka, ami arra vonatkozik, hogy a megújulókat helyzetbe hozzák; és egyáltalán minden, amit felhoztam, az az ön számára teljesen irreleváns volt, ugyanazt a pár mondatot mondta el, amit most már két éve önökkel beszélek. Semmi új nincs a nap alatt, önök folytatják azt a vakrepülést, amit eddig is tettek. Én csak azt sajnálom, hogy Magyarországot önök kormányozzák, és önökkel így mi is odajutunk.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés