LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Tekintettel arra, hogy mivel a magyar költségvetésben szereplő, de európai uniós pénzekről van szó, ezért az Európai Unió eljárási szabályait kell alkalmazni, ami jogorvoslati lehetőségeket is fog biztosítani az érintettek számára. Legalább egy évbe fog telni az, míg bármilyen pénzt is vissza tudunk követelni; illetve nem mi tudjuk visszakövetelni, hanem az Európai Bizottságon keresztül Magyarország.

(12.20)

Itt azt a megjegyzést szeretném tenni, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal több vizsgálatot is folytat Magyarországon. Többek között jó néhány települési önkormányzatnál, kis önkormányzatnál 2008-ban és 2009-ben jelentős csalás történt vidékfejlesztési pénzek felhasználása, játszótérépítés, óvodaépítés kapcsán. Ezeknek a pénzeknek a visszatérítésére már megérkezett az OLAF határozata, itt azonban azzal kerültünk szembe, hogy az érintett polgármesterek már rég nincsenek hivatalban, és 1,3 milliárd forintot kellene visszafizetni az Európai Bizottság kasszájába. Ez körülbelül hatvan település azonnali csődjét jelentené.

Ezt csak azért hoztam szóba, hogy ellentmondásos a társadalmi megítélés és maga a helyzet, hogy ha csalás történik és visszaköveteljük a pénzt, milyen következményei vannak. Kis önkormányzatokat most csőd fenyeget abban az esetben, ha az OLAF-határozatot a kormány végre fogja hajtani.

Ez a válasz. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu