DR. TÓTH BERTALAN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A megállapodás által előirányzott Working Holiday SIM program keretében a két ország 18 és 30 év közötti állampolgárai, évente legfeljebb 100-100 fő egy évet meg nem haladóan tartózkodhatnak a másik fél területén. Mivel tartózkodásuk célja elsődlegesen a turizmus, azaz nem a keresőtevékenység folytatása, a megállapodásban meghatározott feltételek teljesítése esetén ideiglenesen munkát is vállalhatnak.
A megállapodás illeszkedik a magyar-tajvani kapcsolatok rendszerébe, amely a humán és ifjúsági kapcsolatok további fejlesztését nagyszerűen szolgálná. A megállapodás létrehozása a Kínai Népköztársaság területi integritásának tiszteletben tartásával és az egy Kína elv mellett a magyar-tajvani kapcsolatok egészére pozitív hatással lehet. A Magyar Szocialista Párt frakciója támogatja a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés