DR. VEJKEY IMRE, a Mentelmi bizottság elnöke: Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Botka László országgyűlési képviselő 2014. október 16-án lemondott az MSZP, Együtt, DK, PM, LMP jelölő szervezetek által az országgyűlési képviselők 2014. évi általános választásán állított közös pártlistájáról szerzett mandátumáról. A megüresedett mandátumot a Nemzeti Választási Bizottság 1439/2014. számú, 2014. október 22-én kelt határozatával Gőgös Zoltán részére kiadta. A határozat 2014. október 25-én 16 órakor jogerőre emelkedett. A képviselő részére a megbízólevelet dr. Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke 2014. október 25-én adta át.
Az Országgyűlés működésére vonatkozó 2012. évi XXXVI. törvény alapján az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. országgyűlési határozat 9. § (2) bekezdése szerint a Mentelmi bizottság a mai ülésen megvizsgálta a Gőgös Zoltán mandátumigazolásához szükséges iratokat, amelyek alapján egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül a következő határozatot hozta: a Mentelmi bizottság javasolja a Magyar Országgyűlésnek, hogy igazolja Gőgös Zoltán mandátumát.
A képviselő úr nyilatkozatában jelezte, hogy vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, tehát képviselői jogait gyakorolhatja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés