LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: A magyar kormány előtt a 2007-13 közötti fejlesztési ciklus lezárását illetően egyetlenegy cél lebeg, ez pedig az, hogy Magyarország száz százalékban képes legyen fölhasználni a kohéziós alapot és a kohéziós forrásokat. Én ennek jelen pillanatban reális esélyét látom. Az én véleményem szerint nem lesz forrásvesztés a 2007-13-as ciklusban. Tehát elsősorban azokat az önkormányzati pályázatokat kell támogatnunk önerővel vagy önerősegítséggel, amelyek a 2015-ös esztendőben még európai uniós pályázatot valósítanak meg, hiszen az egész közösség, az ország érdeke az, hogy a program megvalósuljon, pénzügyi elszámolása bekövetkezzen, és az Európai Bizottság a program megvalósítását elfogadja; ez a legfontosabb cél.
A jövőre nézve természetesen önerőalapot fogunk működtetni, a kiválasztás egybe fog esni a kormányzat és a társadalom társadalompolitikai céljaival ? iskolafejlesztés, óvodabővítés, egészségügyi beruházások ?, transzparenssé tesszük az Európai Bizottság elvárásainak megfelelően ezt a döntési folyamatot, és a települési önkormányzatok anyagi teherbíró képességük arányában fognak az önerő-támogatásban részesülni. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés