HERINGES ANITA (MSZP): Köszönöm a szót. Amint az ismert, az országos környezetvédelmi információs rendszer elsődleges feladata, hogy a környezet állapotának és használatának figyelemmel kísérését, igénybevételi, terhelési adatait gyűjtse, feldolgozza, nyilvántartását támogassa és az érintett felhasználókat ellássa a szükséges információkkal, teljesen nyilvánossá tegye ezeket. Ebből a szempontból üdvözlendő az, hogy a XXI. század fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontjainak figyelembevételével a javaslat megteremti a környezethasználók adatszolgáltatásának elektronikus alapokra helyezését, vagyis a jelenlegi, döntően papír alapú adatszolgáltatás felváltása az ügyfélkapus adatszolgáltatási rendszerrel.
Bízunk ugyanakkor abban, hogy ez nem az utolsó lépés, és a rendszer összességét alkotó környezetvédelmi szakrendszerek egyszerűsítése is követi majd ezt a fázist, mert sok esetben a probléma pont az alkotó szakrendszerek bonyolultságából fakad. Külön üdvözöljük, hogy a javaslat révén megvalósul a szakmai szervezetek kívánsága, azaz az újból létrejött Környezetvédelmi Hatósággal a szakmai konzultáció jogintézménye.
Az egyszerűsítés, az elektronikus ügyintézésre való áttérés, valamint a szakmai konzultáció intézményének megteremtése miatt támogatjuk a javaslatot. Ugyanakkor jelezzük, hogy az ilyen típusú gondolkodással értünk egyet, és abszolút fellépünk minden olyan kormányzati szándék ellen, amelyek szerint nem kell komolyan vennünk a környezetünk védelmét. Mi ebben a kérdésben is pápábbak leszünk a pápánál, mert a kormánnyal szemben nekünk a természeti környezetünk tényleges védelme is prioritás. Fel sem merülhet bennünk az a kérdés, ami a Földművelésügyi Minisztérium állománygyűlésén felmerült, azaz hogy vannak olyan gazdasági érdekek, amelyek fontosabbak ennél. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés