DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Olvasnék négy sort az amerikai ügyvivő egy népszavás interjújából (Németh Szilárd István: Egyre jobb!), amely úgy hangzik, hogy „a 7750-es proklamációt nem azért alkalmazzuk, mert az illető személy nem gyakorolt megfelelő ellenőrzést a hivatal felett, amelyet vezet, hanem azért, mert maga az említett személy olyan tevékenységet, korrupt cselekményt követett el (Németh Szilárd István: Hol a bizonyíték?), amelyre a proklamáció vonatkozik. Ha tehát valaki jelentkezik, hogy engem a 7750-es proklamáció értelmében kitiltottak, akkor az azt jelenti, hogy elismeri, hogy korrupt tevékenységben érintett.” Vida Ildikó, a NAV elnöke ezt tette, miniszterelnök úr.
Olvasnék még két idézetet; ez már az ügyvivő Heti Válasznak adott interjújából van. Arra a kérdésre, hogy „ön tehát tud adóhatóságon belüli csalásokról?”, azt felelte, hogy „tudomásunk van ilyenről, igen”. Majd egy kicsit odébb azt mondta az ügyvivő: „Azok a bizonyítékaink vannak, amelyeket megkapott a magyar kormány is.”
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az ön jó néhány minisztere az elmúlt időszakban azt mondta, nincs tudomása arról, hogy mik ezek a cselekmények, mik ezek a korrupciós cselekmények. Márpedig ez a két állítás, miniszterelnök úr, üti egymást. Én örülök annak, hogy lehetőségem van most önt megkérdezni arról, hogy akkor ‑ egyszerűen fogalmazva ‑ ki is hazudik ebben az ügyben.
Gondolom, már utánanézett miniszterelnök úr ennek az ügynek, hiszen a jelentősége olyan, ami ezt mindenképpen megkívánja. Éppen ezért kérdezem miniszterelnök urat: ki meri-e jelenteni azt, hogy a magyar kormánynak és a hatóságoknak nincs tudomása arról, hogy milyen ügyek miatt tiltották ki a NAV elnökét az Egyesült Államokból, illetve hogy azokról a korrupciós cselekményekről, amikről az amerikai ügyvivő beszél, szintén nincs tudomása a magyar kormánynak? Mert ha nincs, akkor nyilvánvalóan egészen más megközelítést igényel ez az ügy.
Várom tisztelt miniszterelnök úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés