ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Az idő rövidsége miatt most nem viccelődöm azon a gondolaton, hogy a termőföld mint a bebetonozás eszköze szerepel, hanem kapcsolódom az első gondolatához, amelyben ön azt állítja, hogy a földhöz jutott vagy becsületesen földhöz jutni akaró gazdák nevében beszél. Kétségeim vannak. Köztudomású, hogy az önök kliensei mindig is a nagybirtokosok voltak, nekik adták oda olcsón az állami földeket. Ezt a rendszert mi megtörtük, és ez önnek fáj. Ezt én megértem, hiszen fáj a klienseinek is.

Mi ezzel szemben azt akartuk, hogy az állami tulajdonban lévő termőföldeken minél több gazda jusson gazdálkodási lehetőséghez. Ezért is alakí­tottunk ki szabályokat. Eddig tehát nem értünk egyet egymással. Innentől kezdve talán egyet­érthetünk abban, hogy a jogszabályokat minden­kinek, függet­lenül attól, hogy nagybirtokos-e, nagy­gazda-e vagy éppen kisgazda, be kell tartani.

(15.50)

A pályázatra vonatkozó szabályokat mindenkinek be kell tartani, annak is, aki pályázik, és annak is, aki elbírálja a pályázatokat. Ebben talán nincsen vita közöttünk. És itt az a helyes, hogy ha zéró toleranciát hirdetünk meg.

Ami azt a kérdést illeti, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága által haszonbérletbe adott földekre kötött szerződésekkel mi a helyzet, arra azt a választ tudom önnek adni, hogy van egy szabály, hogy a döntést hozó szerv és az őt vizsgáló Kehi hogyan kell hogy egy jelentést készítsen a kormány számára. Miután vita van a Kehi és a szerződés megkötésére feljogosított állami szerv, vagyis a nemzeti park között, illetve a földek kezeléséért felelős minisztérium között, ez a vita pedig zajlik, ezért lezáró jelentést a kormány még nem kapott. A szabályok szerint a lezáró jelentést a tárgyévet követő január 31-éig kötelesek bemutatni.

Legkésőbb tehát január 31-én egy végleges, a belső vitát lezárt jelentéssel fogunk rendelkezni, és akkor örömmel tájékoztatom önt az abban foglaltakról. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu