DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A kereszténydemokrata képviselőcsoport képviseletében én rendkívül rövid felszólalásra készültem.
Ahogy a bizottsági ülésen is mint egy szem kereszténydemokrata az Igazságügyi bizottságban, a beszámolót tartalmában én elfogadtam, és az Igazságügyi bizottság által előterjesztett határozat előterjesztését támogattam, azt tudom bejelenteni a tisztelt Háznak, hogy a kereszténydemokrata frakció itt, a Házban ugyanezt a magatartást fogja követni.
Én azért nem kívánok részletekbe menni, mert nem kívánom a felszólalásomba belecsempészni a kormányzat és a hatalom kritikáját, mert hiszen Harangozó képviselő úr azért dicsérte a Kúriát, hogy kihangsúlyozhassa, hogy az az ádáz kormány a kétharmados többséggel milyen galád magatartást tanúsított. Szeretném elmondani, hogy nem az igazságszolgáltatás az egyetlen, amelyik áldozatául eshet ennek a korai nyugdíjazásnak, hanem a közigazgatástól kezdve a közalkalmazottakig a teljes állami szektor.
Ezek után köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés