DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném azt elmondani, hogy a Házszabály 19. § (1) bekezdése értelmében a napirendet érintően bármelyik képviselő bármikor egyperces időtartamban ügyrendi javaslatot tehet. Én erre tettem kísérletet reggel 8 óra 40 perckor is és most is.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napra egyszer már ellenzéki képviselők a napirend megjelölésével a H/2403. határozati javaslat ügyében kezdeményeztek ülést. Ezt követően érkezett be egy újabb üléskezdeményezés a kormánypárti képviselők részéről.

A házszabály ebben a kérdésben nem világos. Én meghallgattam a Házbizottságon a kormánypárti érvelést, ami gyakorlatilag egy ilyen hoci nesze! alapon nyugodott, tudniillik Szili Katalin házelnöksége idején már erre egyszer volt példa. Na most, az, hogy az MSZP és a Fidesz mit szórakozik egymással, ez minket kevéssé érdekel, sokkal jobban érdekel viszont az, hogy ez elemi tisztesség… (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.) Tisztelt Elnök Úr!

Forrás: parlament.hu