VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Képviselőtársamnak tisztelettel jelzem, hogy a nemzeti konzultációt népszavazásnak hívják, és ez ügyben illett volna a kormánynak ezt támogatni ahelyett, hogy akadályozta volna minden erővel, hogy erre sor kerülhessen. A Demokratikus Koalíció világos és egyértelmű kérdést tett fel, és ezt érdemes támogatni mindenkinek, aki azt gondolja, hogy igenis, az emberek mindennapi életébe beavatkozni tilos, csak kivéve, ha a kormány gondolja ezt másként.
De azért, hogy a további érvek szaporításán túl nem az elhangzottakat szeretném ismételni, a képviselő urak, akik egyéni előterjesztőként egy adott területre fókuszálva a dolgozókra figyeltek, vagy azt vélték, hogy rájuk figyelnek, ezért egy törvénymódosítással álltak elő, tisztelettel jelzem, hogy lenne még dolguk önöknek, akár a kormány figyelmét is felhívva, hogy miközben ezt a szabályt vagy a törvényt tavaly év végén sikerült elfogadni és március 15-ei hatállyal életbe léptetni ‑ bár bízom abban, hogy még erősen meggondolják magukat ‑, március 15-e előtt, gondolom, 15 nappal ‑ az önök által kiküldött tervezet alapján 15 nappal előtte ‑ a nyitvatartási engedélyeket meg kellene kérni, azaz összesen van néhány napja annak a vállalkozónak, aki március 15-én, az első vasárnapon szeretne nyitva lenni.
Ezért az a szabályozás, amit vagy ahogyan ezt is csinálják, erősen közelít ahhoz, ami egyébként akár a szakképzés területén történt vagy az útdíjrendszer bevezetésénél, hogy december 30-án kihozták azt a rendeletet, amivel december 31-én lehetett már vásárolni, avagy amit önök életbe léptettek. Itt is ugyanezt a felelőtlenséget követik el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés