SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága 2015. február 16-ai ülésén megtárgyalta a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő, valamint egyéb magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/3117. számú törvényjavaslatot.

A Törvényalkotási bizottság a törvényjavaslatot megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel a házszabály 41. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A javaslathoz képviselői önálló indítvány nem érkezett, bizottságunk módosító szándékot nem fogalmazott meg, az összegző jelentést 26 igen szavazattal és 5 tartózkodás mellett fogadta el.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu